Menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba.

„Minden nőnek, aki a szabadságáért küzd.”

Rahaf Mohammed története Sally Armstrong lejegyzésében.

Mi gondja lehet egy fiatal lánynak, aki a világ egyik leggazdagabb országában él, és szerető, jó egzisztenciával bíró család veszi körül? Mi gondja lehet egy fiatal lánynak, aki a társadalom elitjéhez tartozik, a legfényűzőbb környéken él hatalmas házban, személyzettel? Látszólag semmi, hacsak az az ország nem Szaúd-Arábia. Szaud-Arábia 149-ből a 141. helyen áll a nemek közötti egyenlőséget vizsgáló jelentés, a Global Gender Gap Index szerint. Az emberi jogok terén a legrosszabbak között vannak a világon, és náluk vonatkoznak a legszigorúbb szabályok a nőkre. Becsületgyilkosság, gyermekházasság és a nők nemi szervének megcsonkítása is gyakran előfordul. Egy olyan társadalmat kell elképzelni, ahol a férfiaknak négy feleségük lehet, a nőknek viszont csak egy férje. Egy olyan országról van szó, ahol a szerző szerint nemzeti sport a nők elleni erőszak, és ahol a nő szenvedésének legfőbb forrása a férfi gyámság, mely utóbbi azt jelenti, még az orvos kérdéseire sem válaszolhat maga, ha betegség miatt vizsgálatra megy hozzá.

   „A férjnek joga van megvernie a feleségét, feltéve, hogy nem tesz benne túlságosan nagy kárt.”

Rahaf Mohammed nem élhette a tinédzserek felhőtlen életét. Elnyomásban és bántalmazásban nőtt fel. Vallása szerint az egyik legradikálisabb irányzat elveit, a vahhábizmus szabályait kellett követnie. A szunnita vallás legpuritánabb ága ez: a gyilkosságtól a boszorkányságon és a flörtölésen keresztül a rablásig mindent megkövezéssel, végtagok levágásával és botozással büntetnek. A homoszexuális érintkezésért halálbüntetés jár. A szemet szemért ma is élő gyakorlat – a bűnös szemét sebészi úton távolítják el. Bírósági tárgyalás egyszerűen nem létezik, sokszor még ügyvéd sincs. És ha valakit bűnösnek tartanak, de nem tesz vallomást, azt megkínozzák. Egy olyan vallási irányzat, ahol az ilyen mondatok nem hangoznak képtelenségnek: „Lányt iskolába engedni olyan, mint megengedni a tevének, hogy az orrát a sátorba dugja – előbb-utóbb teljes terjedelmével benyomul a sátorba, és az összes helyet elfoglalja.”

   „Ebben a szigorú társadalomban nem volt halal – engedélyezett –, hogy életre utaló jelek legyenek a szobád falán. Az harám – vagyis tiltott. Emlékszem a plüssmackóra, amely kislánykoromban az ágyamon ült, de elvitték, mert harám volt – csak a Prófétát lehet fényképen vagy más formában ábrázolni. Ha embert vagy állatot rajzoltam, azt is elkobozták, mert bármi, aminek lelke van, a Prófétával versenyez, ezért harám.”

Rahaf csak később jön rá, hogy az iszlámon belül is vannak megengedőbb csoportok: „Idősebb voltam már, amikor kiderült számomra, hogy több értelmezése létezik az iszlámnak, a Háil környékén gyakorolt erősen konzervatívtól kezdve a másutt gyakorolt megengedőbb változatokig. Megtudtam, hogy a szunnita és síita muszlimok többsége szerte a világon szembenáll a vahhábizmus értelmezésével, sok muszlim el is ítéli; néhányan egyenesen azt állítják, hogy a vahhábizmus a globális terrorizmus forrása. Háilban azonban az én iskolámban azt tanították, hogy a vahhábizmus az iszlám egyedül elfogadható értelmezése. Az összes többi ördögi, bűnös, sőt halállal büntetendő.”

   „Szerettem volna, ha nekem is vesznek biciklit, de anyámat egészen megbotránkoztatta a kérésem. „A lányok nem bicikliznek – mondta. – Elvesztenéd a szüzességedet, ha bicikliznél, egyébként is férfias nő vagy leszbikus válna belőled.”

A lány később azzal is szembesül döbbenten, hogy a nyugati társadalmakban egészen másképp bánnak a nőkkel. A sok verés és bántalmazás után megfogadja, hogy elmenekül ebből a világból. Rahaf világsajtót is bejárt szökéstörténetéről annak idején szalagcímekből értesültünk: miként akart Thaiföldön át Ausztráliába szökni, és amikor az ausztrálok nem adták meg a menekültkérelmet, hogyan barikádozta el magát egy hotelszobában, hogy ne kelljen felszállnia a hazatérő szaudi gépre, ahol a családja a biztos halállal fogadta volna. Ez a könyv azonban nem csak egy kamasz lány szökésének megrendítő története. Részletes bemutatása annak az elképesztő szabályokkal gúzsba kötött társadalomnak, melynek működése szinte hihetetlen. Egyben reményt és hitet adó történet azoknak a nőknek, akik más okokból szenvednek, és változtatni szeretnének a sorsukon.

   „Nálunk a csak a férfiak számítanak. Ők hozzák a döntéseket, az ő kezükben összpontosul a hatalom, az ő szavuk dönt vallási és kulturális kérdésekben. A nőket pedig mellőzik, bántalmazzák és betegesen korlátozzák az erkölcsi tisztaság eltorzított eszménye nevében. Bonyolult és szövevényes kártyavár ez, amely könnyen összeomolhat, ha valaki kimondja az igazságot.”

„Memoár bátorságról és áldozathozatalról, egy fiatal nő tollából, aki elmenekült bántalmazó családjától és Szaúd-Arábia elnyomó közegéből – és akinek menekülését lélegzet-visszafojtva figyelte az egész világ. 2019 elején, több mint egy éven át tartó gondos tervezés után Rahaf Mohammed végre elmenekült Szaúd-Arábiából, bántalmazó családjától – de csak Bangkokig jutott, ahol elvették az útlevelét. Ha kényszerűségből hazatér, biztos volt benne, hogy meggyilkolják, ahogy ez a többi lázadó nővel is történni szokott Rahaf hazájában. Üldözői a szállodai szoba ajtaján dörömböltek, amikor regisztrált a Twitterre. A tizenéves lány a világtól kért segítséget, és a világ válaszolt: egy nap alatt negyvenötezer követője lett, és a követői elintézték, hogy Nyugaton kapjon menedékjogot. Rahaf Mohammed most elmondja történetét, amelyből kiderül, hogyan nevelkednek a fiatal nők ebben a zárt királyságban, miközben férfi gondviselőjük markában tartja őket. Raháf hihetetlen jómódban élt, de alá kellett vetnie magát a férfi családtagok – köztük a nagy hatalmú politikus édesapa – akaratának. Gyermekkorában mindennapos volt a bántalmazás, félrevezetés, elnyomás.

A lázadó bemutatja kezdeti tapogatózását a szaúdi menekültek online hálózatában, akik titkos kódokkal kommunikálnak, és egymást segítik abban, hogyan jussanak ki hazájukból, majd rátér arra, hogy Rahafnak hogyan sikerült egymagában Kanadába menekülnie. A kezünkben tartott kötet egy nő harcának krónikája, aki nem nyugodott, amíg ki nem vívta vágyott szabadságát. „Csupán egy autóút választott el a szabadságtól. Több mint egy éve vártam a megfelelő pillanatot, hogy megszökhessem. Tizennyolc éves voltam, és rettegtem, hogy hiba csúszik a gondosan kidolgozott tervembe. De nem bírtam tovább az állandó félelmet, a kegyetlen szabályokat és az ősi szokásokat, amelyek Szaúd-Arábiában megnyomorítják, sőt néha ki is oltják a hozzám hasonló lányok életét. Repesett a szívem, amikor elképzeltem, hogy máshol élek. A telefonom nálam volt, az útlevelemet viszont a legidősebb bátyám őrizte. Minden azon múlt, meg tudom-e szerezni és addig rejtegetni, amíg el nem érkezik a menekülés ideje. Nyugalmat erőltettem magamra, játszottam az engedelmes lányt, aki összepakol az utazásra, pedig hullámokban tört rám a szorongás, miközben a hálószobámból figyeltem a családtagjaim készülődését, aztán pedig összegyűltünk ebédelni, mielőtt útnak indulunk Kuvaitba. Családi üdülés keretében egyhetes rokonlátogatásra készültünk Kuvaitvárosba, amely tíz órányi autóútra esett Háiltól, ahol laktunk. Itt volt a lehetőség, hogy végrehajtsam a tervemet.” (Fülszöveg)

   „Nyilvánvaló, hogy a nők elnyomása olyan probléma, amelyet nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni – folytatta a miniszter asszony –, de mi nem a sötétséget kárhoztatjuk, mi abban hiszünk, hogy meggyújthatunk egyetlen gyertyát is. Ha egyetlen nőt, egyetlen embert is megmenthetünk, az nagyon jó dolog.”

Rahaf Mohammed: A lázadó

Eredeti cím: Rebel

Fordította: Szabó Olimpia

Megjelenés: március 28. - 21. Század Kiadó