“Újraindul az amatőr együttesek munkája is”

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA tagságát új programok várják idén tavasszal a Hangról Hangra program keretében.

2020 első félévében, a járvány kezdetével csaknem egyidőben kapott a KÓTA megbízást az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatásának céljából hozzon létre sokszínű, értékvédő programot. Az eredeti tervekhez képest többször is kreatívan az aktuális helyzethez igazított program azóta is iránymutató, reményt, célt adó szerepet tölt be az amatőr együttesek életében, melyeknek munkája lassanként szerte az országban újraindulhat.

Ennek egyik jele, hogy 2019 óta először ismét jelenléti formában rendezhetjük meg az immár XVIII. Magyar Karvezető Konferenciát 2022. március 20-án. Nagy hagyományú eseményünk ez, mely az utóbbi években egyre népszerűbb lett gyakorlatias témái, a résztvevő kollégáknak nyújtott konkrét szakmai tartalom okán. Idei címünk: Nyitány a barokkra - Gyakorlatban használható fortélyok a legnagyobb formaalkotó korszakból. A téma legjobb ismerői tartanak hasznos tanácsokban gazdag előadásokat, melyeket a résztvevő karnagyok, énektanárok a mindennapokban is azonnal használhatnak munkájuk során. A nap bevezetőjét Prof. Dr. Kamp Salamon habil. egyetemi tanár, az egyik legelismertebb Bach-szakértő tartja majd az interpretáció kérdéseiről, ezután Papp Ágnest hallhatjuk a kevésbé közismert magyar barokk világáról, majd Kállay Gábor tart blockflöte-játékkal illusztrált összefoglalást a díszítéstechnikákról. Az ebédszünet után Klembala Gézát hallgathatják meg a résztvevők a zenei retorika lehetőségeiről, majd reperoárbővítő előadás követezik, melyet sok közös énekléssel fűszerez majd Mindszenty Zsuzsánna. Őt Aranyos Ágota követi, aki a korszak tánckultúrájából ad kóstolót.  A nap végén záró minikoncertet ad a Simplicissimus Kamaraegyüttes.

A Hangról Hangra program keretében eredetileg három olyan nagyszabású koncertet terveztünk, melyek mind a megszólaló műsort, mind a produkcióban résztvevő énekesek létszámát tekintve kiemelkedő élményt nyújtanak. Ezek közül végre két év várakozás után és a résztvevő együttesek kitartó munkája nyomán megvalósulhat Szegeden az az ünnepi nagykoncert, melyen ősbemutató is felhangzik: Tóth Péter Pünkösdi kantáta című, erre az alkalomra komponált darabja. Az ingyenesen meghallgatható koncerten 26 szegedi kórus lép fel, összesen mintegy 800 énekessel.

2022. április 25. 18.00 Szegedi Nemzeti Színház. Társrendező: Szeged Városi Kórusegyesület

Az eseményre regisztrálni emailcímen lehetséges.

StúdiÓra filmsorozat premier

Az NKA és az EMMI támogatásával új rövidfilm-sorozatot terveztünk és forgattunk le iskolai énekórai felhasználásra, de a nagyközönség számára is élvezhető formátumban, a tananyagot színesítő, ahhoz illeszkedő tartalommal. A sorozat a StúdiÓra címet kapta, és olyan témákat mutat be, amelyek felhasználásával nemcsak a zenei szakterület megismerése bővülhet érdekes információkkal, hanem olyan részletekbe is beavatja a diákokat és kórusénekeseket, karnagyokat, amiknek segítségével még változatosabbá és érdekesebbé válhat a foglalkozások menete. Online sorozatunk elkészítésével olyan régiókba is eljuthatnak előadásaink, ahol az adottságokból eredően az élő koncert vagy szakmai fórum megszervezése szinte megoldhatatlan akadályokba ütközik.

Az első epizód 2022. áprilisától lesz elérhető a kollégák számára.

Címe: Megelevenedő szavak - szövegábrázolás a kóruszenében

Előadó: Dr. Kutnyánszky Csaba DLA, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Karmester és Karvezető Tanszék vezetője, a Zeneakadémia Egyetemi Doktori Tanácsának elnöke, oktatási rektorhelyettes.

A további epizódok között például az oktatás alapját képező népzenéhez kapcsolódva a népi hangszereket bemutató és megszólaltató előadást tervezünk. Ezt követően a kóruszene interaktív és szórakoztató oldalát mutatjuk be, majd szóba kerülnek különböző ünnepkörök, és különlegességként a háttérmunkát bemutató epizód, melyben a stúdiók világába kaphatunk betekintést.

A“Hangról hangra… Énekel az iskola” program részeként, a KÓTA szervezésében valósul meg a Szélkiáltó Együttes tavaszi turnéja.

A Csokonai Vitéz Mihály-díjjal és Magyar Örökség díjjal kitüntetett, prof. dr. Lakner Tamás DLA, Liszt Ferenc-díjas karnagy nevével is fémjelzett Szélkiáltó Együttes 2022. tavaszán 10 állomásos országos turné keretében énekelteti meg az általános- és középiskolás korosztályt. Az első koncertek - Bonyhádon és Gödöllőn - április második felében lesznek.

A koncertekre kiválasztott dalok (melyek közül egy - a Boldogság-dal - kifejezetten erre a programra íródott) a magyar nemzeti, zenei kulturális örökségünk énekein keresztül erősítik a fiatalokban a közösségi alkotás, teremtés és együvé tartozás érzetét. Az új dal megtanulásához kotta- és hanganyagot is küldünk az ének-zene tanároknak. A Szélkiáltó-turnét egy többfordulós, a témakört körüljáró zenei vetélkedő is kiegészíti, melyet a résztvevő iskolák számára írunk ki.

Fontos hírünk az újraindulás kapcsán, hogy egy másik eseményt is meg tudunk rendezni végre, két év halasztás után, méghozzá a KÓTA50 ünnepi hangversenyt a Zeneakadémia Nagytermében 2022. június 19-én, vasárnap este 19 órától.

A szövetségünk fél évszázados működését, céljainkért végzett munkánkat egy olyan koncerttel szerettük volna megünnepelni, mely műsorában és szereplőinek körében is szimbolikus: az estén vidéki és budapesti együttesek is szerepelnek majd, külön blokkokban mutatkoznak be a gyermekkarok, a nőikarok, a férfikarok, a szünet után pedig a népzenei terület és végül a vegyeskarok, akik (többek között az idei évfordulóra is tekintettel) Kodály Psalmus Hungaricusát adják majd elő.

A programsorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Szervező: Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA

Fellépnek a Budapesti Piarista Gimnázium Vörösmarty Diákkórusának tagjai, vezényel Melegh Béla.