Veszélyben volt a vietnami A O Show megtartása

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik legkülönlegesebb produkciója Vietnamból érkezik.

A Fővárosi Nagycirkusz mellett felépített hatalmas sátorban bemutatásra kerülő világhírű A O Show azonban csaknem meghiúsult; ám a példátlan összefogásnak köszönhetően az egyedülálló cirkusz-mozgásszínházi előadás mégis megvalósul.

Egy héttel ezelőtt kapta az A O Show szervezőbizottsága a hírt: a hamburgi kikötőben ragadt az előadás kellékeit, díszleteit és hangszereit szállító hajó. A közel 120 kilométeres sor, amiben a kérdéses hajó is vesztegel még nem esett át a vámvizsgálaton sem, így nem sok esély maradt arra, hogy a május 5-i premierre partra kerülhessen értékes terhe. A mintegy harminc művész megérkezett Vietnámból, ám a kellékek és hangszerek csak egy részét tudták pótlólag magukkal hozni repülőn.

Ezt követően gyorsan összeült egy válságstáb, amelynek tagja volt többek között Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Nguyen Thi Bich Thao magyarországi vietnámi nagykövetasszony, valamint a magyar és vietnámi főszervezők, akik az esemény közös elemzését követően döntést hoztak: az előadás nem maradhat el. Össze kell szedni az Európában fellelhető összes helyszínről a szükséges vietnámi kellékeket. Ezt követően a példaértékű összefogásnak köszönhetően a Fővárosi Nagycirkusz stábja hetvenkét óra alatt megoldotta a megoldhatatlannak tűnő feladatot: a párizsi Theatre-Sénartból vietnámi bambuszcsónakok érkeztek, Pécsről hat méter hosszú bambuszrudakat, Dorogról és Tatabányáról szőnyegeket, Mátészalkáról sminkasztalokat, ezen kívül például pingpongasztalokat, bukósisakokat, bicikliket, székeket, kazettás magnót szereztek be. A teljes stáb egy hetes éjt nappallá tévő munkájának köszönhetően a május 3-án megtartott értekezleten lélegezhettek fel a szervezők: az A O Show teljes minőségében megtartható.

A világhírű vietnámi előadás Magyarországon először május 5. és 8. között, hat alkalommal kerül megrendezésre. A produkció létrehozója, Tuan Lee Berlinben ismerkedett meg az európai cirkuszművészettel, zsonglőrként kezdte pályafutását. Hazatérve az itt szerzett tapasztalatokat és szülőhazájának cirkuszi kultúráját ötvözte.

Az A O Show a bambusz cirkusz, az akrobatika, a kortársművészet és a színházi látványművészet egyedi ötvözete. A különleges atmoszférát teremtő produkció szembe állítja egymással a vietnámi vidéki élet elragadó szépségeit, kulturális gazdagságát a gyorsan növekvő urbanizációval. Az élőzenés előadás a vidék és a város közötti kontrasztot mutatja be, a régi hagyományokat, kulturális esszenciákat és az új kor különbségeit, ezek izgalmas átalakulását és összeolvadását. Az A O Show hitelesen mutatja be Vietnám szépségét, amelyet a legteljesebb módon ábrázolnak a bambusz cirkusz, az akrobatika, a kortárstánc, a zene, a kortársművészet és a színházi látványművészet egyedi ötvözetével. Az előadásban a bambusz és a rattan anyagok kreatív felhasználásával és a különböző művészeti ágak kombinálásával dinamikusan jelennek meg az életképek, a hagyományok, a félelmek, a vidámság és a népi hiedelmek. Az A O Show egy igazán látványos és innovatív előadás, amely egy egészen különleges és egzotikus világba repíti a nézőit, miközben minden érzékszervére és gondolataira is hatást gyakorol.