Bródy János, Halász Judit, Caramel és más ismert előadók játékos zenei kihívásával mutatja be jótékony célú webshopját az UNICEF Magyarország

A webshop teljes bevételét a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére fordítják.

A gyerekvédelmi szervezet legújabb kampányának elindításában számos népszerű zenész vesz részt, a szervezők azt remélik, hogy a következő időszakban még sokan csatlakoznak majd a közösségi médián keresztül a kihíváshoz. Az akció alapját képező Bródy-dalszöveg megjelenik a szervezet legújabb termékein is. Az UNICEF Magyarország zenei kihívást indít Bródy János, Halász Judit, Molnár Ferenc „Caramel”, Rutkai Bori, a Bohemian Betyars, a Lóci játszik, a Damara, a Heatlie és más országszerte kedvelt előadók közreműködésével, hogy felhívja a figyelmet jótékony célú webshopjának ajándéktárgyaira, és támogatást gyűjtsön a szervezet gyerekeket segítő munkájához. A játékos kezdeményezés alapja Bródy János egy régi dalának ismert refrénje, ami a gyerekekről való gondoskodás fontosságáról szól és arról, hogy mindannyian olyan világban fogunk majd élni, amilyen gyerekeket ma nevelünk:

      „Minden felnőtt volt egyszer gyerek,

       S felnő majd az új gyerek sereg,

      Többet, jobban törődjetek velünk,

      Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.”

A szerző eredetileg Halász Juditnak írta ezt a szöveget, aki máig rendszeresen énekli gyerekeknek szóló koncertjei legvégén. Az UNICEF Magyarország az idézet felhasználásával létrehozott egy termékcsaládot, amelyet a szervezet webshopjában vásárolhatnak meg a támogatóik, a kihívásban részt vevő zenészek pedig vállalták, hogy saját feldolgozásukban előadják, videóra rögzítik, és a közösségi média oldalaikon is megosztják a dalt.

„Dalszerzőként mindig öröm, ha fiatal és tehetséges zenészek dolgozzák fel a szövegeimet. Azt remélem, hogy a kihívás nyomán még számos népszerű zenész, zenekar zenésíti meg ezt a szívemnek kedves néhány sort – már csak azért is, mert magát felelős közéleti gondolkodónak tartó emberként, fontosnak tartom, hogy minél többen támogassák az UNICEF itthon és külföldön, a rászoruló gyerekek támogatásáért, megsegítéséért végzett munkáját" – mondta Bródy János.   

Az UNICEF munkatársai Ukrajnától Északkelet-Afrikán és a Közel-Keleten át Srí Lankáig a világ százkilencven országában dolgoznak a nehéz sorsú, segítségre szoruló – például éhínség, ivóvízhiány, járványok, elhúzódó válságok vagy háborús konfliktusok által sújtott – gyerekek és családok megsegítésén. A világszervezet többek között segélycsomagokat, orvosi és higiéniai felszereléseket, gyógyszereket, vakcinákat, élelmiszert és tiszta ivóvizet szállít a krízisövezetekbe; gyerekvédelmi támogatást, pszicho-szociális segítséget és oktatást biztosít a rászorulóknak – harcol a gyerekeket érintő erőszak és kizsákmányolás minden formája ellen.

Ezt a munkát támogatja Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró azzal, hogy ingyen felajánlja a dalszöveg felhasználásához fűződő szerzői jogokat a gyerekvédelmi szervezetnek. És ezt a munkát támogatják azok is, akik vásárolnak a jótékony célú webshop termékeiből, vagy csatlakoznak az ezeket – illetve a szervezet munkáját – népszerűsítő közösségi média kampányhoz.

„Egy időben mindenki találkozhatott az UNICEF jótékonysági termékeivel, talán a képeslapok voltak a legnépszerűbbek. Ahogy a globális fogyasztói szokások változtak, ez a támogatási forma háttérbe szorult a közvetlen adományozáshoz képest. Büszkék vagyunk rá, hogy itthon is egyre több rendszeres támogatónk van, akik egy kisebb havi támogatás átutalásával segítik a szervezet gyerekekért végzett munkáját, de azt tapasztaljuk, hogy a magyar közönség változatlanul keresi a termékeket is. Ezért indítottuk el a webshopunkat, és hozunk létre saját termékeket, értékes helyi együttműködéseket – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. – Bródy János dalszövege lényeglátóan fejezi ki azt, amit az UNICEF is küldetésének gondol: tennünk kell azért, hogy a gyerekek, a jövő generációi egy élhetőbb, biztonságosabb világban nőhessenek fel és kibontakoztathassák a bennük rejlő képességeket. Hálásan köszönjük nagylelkű felajánlását és közreműködését, ahogy a többi művészét is. Nekik köszönhetően nem csak kifejező, értéket hordozó tárgyakat tudtunk létrehozni, de az ezzel a támogatási formával kapcsolatos üzenetünket is eljuttathatjuk a nyilvánossághoz, aminek számottevő hirdetési büdzsé hiányában óriási jelentősége van egy civilszervezet számára.”

Az UNICEF Magyarország a szövegrészletet ajándéktárgyakra (bögre, notesz, vászontáska) nyomatta, amelyek már megvásárolhatók a szervezet webáruházában. Itt számos különböző kategóriában találhatóak még termékek a gyerekjátékoktól a divatcikkeken és kiegészítőkön, papír írószereken át a lakásdekorációig. A kínálatot az UNICEF gyermekközpontú értékrendje és a fenntarthatósági szemlélet határozza meg. A tárgyak többségét hazai tervezők és sok esetben társadalmi vállalkozásként működő gyártók hozták létre, illetve elérhetőek a nemzetközi szervezet logózott termékei is. Az értékesítésekből származó bevételt teljes egészében az UNICEF gyerekek védelmében végzett tevékenységére fordítják.

„A Bródy-idézethez van nekem egy Heltai-idézetem is:   »Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek«.   Remélem, sok olyan felnőtt van, aki még emlékszik a gyerekkorára, és szívesen gondol vissza a szép, fontos pillanatokra. Aki nem hagyja, hogy azok, akik most gyerekek, figyelem és szeretet nélkül nőjenek fel – mondta Halász Judit. – Én attól a pillanattól kezdve, amikor először találkoztam az UNICEF termékeivel, azokat vásároltam, mert a legszebb és legízlésesebb darabok voltak – mint ahogy a mostaniak is. Ha lehet, ajándéknak mindig ilyesmit veszek, mert tudom, hogy segítek azoknak a gyerekeknek a sorsán, akik nagyon, nagyon nehéz helyzetben vannak.”

Azoknak a zenészeknek, zenekaroknak, akik szívesen csatlakoznának az UNICEF Magyarország kihívásához, csupán annyit kell tenniük, hogy feldolgozzák a fent bemutatott szövegrészletet, videóra rögzítik az elkészült produkciót, és a #MindenFelnottVoltEgyszerGyerek #UNICEFKihivas #UNICEFMagyarorszag hashtagekkel megosztják azt saját közösségi média oldalaikon. Az elkészült videókat a szervezet e-mail címre várja; a beérkezett feldolgozásokat a saját közösségi médiaoldalaikon is közzéteszik.

A kihívásban eddig részt vevő zenekarok feldolgozásait és Bródy János rövid interjúját ebben a videóban nézhetitek meg.

Az UNICEF Magyarország webáruháza itt,   Az UNICEF Magyarország támogatói oldala itt.