Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
A szervezők idén is több ezer indulót várnak a Balaton-partra.
Lehetővé téve, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között teljesíthessék a klasszikus 5,2 km-es távot, a 2,6 km-es Féltávot vagy a - tavaly sikerrel bemutatkozó - SUP-pal teljesíthető Lidl Balaton-áthúzást. Várhatóan idén is sok ezer ember vág neki a Révfülöp és Balatonboglár közötti távnak, hogy biztonságos körülmények között átszelhessék a „magyar tengert” a jubileumi Lidl Balaton-átúszáson. Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató rendezvény résztvevői július 23-án rajtolhatnak el Révfülöpről - vagy a Féltáv esetében Balatonboglárról -, hogy teljesítsék az ország legnagyobb nyíltvízi szabadidősport-eseményének távjait.
„A Balaton közösségépítő, a Balaton-átúszás emiatt biztos pont a naptárakban nyáron: azoknak, akik sokadjára teljesítik a távot, azoknak, akik életükben először teszik meg, és azoknak is, akik csak szurkolni érkeznek az eseményre. Ez is azt mutatja, hogy a Balaton mindenkié” – mondta a sajtótájékoztatón Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az esemény védnöke.
Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár így fogalmazott – „A nagyvilágban is egyedülálló, hogy egy ilyen hatalmas és gyönyörű tó, ekkora létszámmal, ilyen szervezettség mellet átúszható. A Balaton-átúszás ezért is lehet egy igazi bakancslistás esemény minden úszni tudó ember számra. Ezt nemcsak mint a rendezvény védnöke, támogatója, hanem mint sokszoros „átúszó” is bizton állíthatom.”
A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között az 5,2 km-es távot, valamint a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es Féltávot.
Máth István versenyigazgató kiemelte: „A sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a több mint 120 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára. A Balaton-átúszás népszerűségére jellemző, hogy az ország több mint 880 településéről érkezett nevezések száma már eddig meghaladta a 7500-at. Idén a nevezők 39%-a nő, míg az első Balaton-átúszásokon mindössze 4% volt a hölgyek aránya. 1979 óta 207 657 fő, összesen 1 079 816 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői háromszor tették meg a Föld-Hold távolságot.”
Az 5,2 km-es, vagy 2,6 km-es úszó távok, vagy az áthúzás megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán Strandon érnek célba, ahol számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország.
„Felelős vállalatként elhivatottak vagyunk az egészséges életmód népszerűsítése mellett, ezért hosszú évek óta azon dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára. E törekvéseinkkel összhangban köteleztük el magunkat az ország egyik ikonikus tömegsportrendezvénye, a Balaton-átúszás mellett, hogy ezáltal is aktívabb mozgásra, valamint egészségtudatosabb életmódra bírjuk a családokat. A jubileumi 40. Lidl Balaton-átúszáson az úszás és a SUP-ozás mellett olyan programokkal készülünk, amelyek összekapcsolva a táplálkozást, az egészséget és a sportot játékos és edukatív formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 24., 30., 31., augusztus 6., 7., 13., 14.