Amikor Hannibal Lecter találkozik az orvosszakértő Miss Marple-lal.

Milyen krimi születik annak az embernek a tollából, aki maga is orvosszakértő, és minden részletét ismeri a boncolásnak, rendőrségi nyomozásnak? Pengeéles, sodró lendületű. Alaina Urquhart eredetileg boncmester, ezen kívül a Morbid: A True Crime Podcast szerzője. Nem kevés szakmai tapasztalatával bebizonyítja, hogy létezik hitelesen izgalmas krimi, mely jóval túlmutat a helyszínelős filmsorozatok felszínességén.

A jó krimi ismérve nem csak az, hogy nem tudjuk, ki a gyilkos, és végig orrunknál fogva vezet a szerző. A jó kriminek az is ismérve lehet, hogy tudjuk ki a gyilkos, de annyira utáljuk a kekeckedéseit, hogy a nyomozóval és az orvosszakértővel együtt mi is el akarjuk fogni. Alaina Urquhart úgy ír klasszikusan, hogy közben teljesen megújítja a műfajt: a nézőpontok váltogatása, a rövid fejezetek  és információk késszúrás-szerű adagolása a végletekig fokozzák a feszültséget, olyan csavart rejtve a sztoriba, mely különlegesen izgalmassá teszik az olvasást.

Adva van egy beteg elme, Jeremy, aki zsenge gyerekkorában rajongott a lobotómiáért és egyéb furcsa orvosi beavatkozásokért, és aki a meggyilkolni szánt embereket csak a „vendégeinek” nevez. A férfit talán kihagyták gyerekkorában a színjátszókörből, mert leküzdhetetlen vágyat érez a drámai, színpadias jelenetek megszervezeséhez a nyomozók számára. És még valamihez. Apró kis trükkjeivel, mint hogy lehűti a holttestet, és így nehezebb megállapítani a halál időpontját, szinte lehetetlenné teszi, hogy szétszálazzák utána a nyomokat. Jeremyt a sajtó a negyedik holttest után, melyet a mocsárban találtak meg, „Mocsári Mészáros”-nak nevezi el.

    „– Kinek hiányzol ma este? – kérdezi a holttesttől, miközben beemelik a furgon hátuljába.

Az egyik rendőr kuncog.

– Volt már olyan, aki válaszolt is? – gúnyolódik.

Wren egyenesen a férfi szemébe néz, majd becsapja az ajtót, és odalép a sofőr felőli ajtóhoz.

– Meglepődne, mennyi titkot árultak el már nekem a holtak.” (Idézet a kötetből)

A másik oldalon, a pandúrok csapatában egy Wren Muller nevű igazságügyi orvosszakértő áll, aki képes kifaggatni a holtakat, hiába némák már, hiszen testük jeleiből a legaljasabb elme működésére is magabiztosan képes következtetni. Gyilkossági eset még nem fogott ki rajta. Neve Wren, vagyis Ökörszem. A név szimbolikus: hiába van szó egy törékeny, apró nőről: intelligenciájával képes felülkerekedni egy olyan kemény ragadozón, mint Jeremy, aki vérszomjas, okos, gyors, akár a környék mocsaraiban ólálkodó többi mészáros, az aligátorok.

    „Az ökörszem csodálatos teremtmény. Az újjászületést, az oltalmat, a halhatatlanságot és az erőt szimbolizálja. Kis termete miatt a nagyobb madarak és ragadozók alábecsülik az ökörszem hihetetlen ravaszságát és intelligenciáját. Hiába törékeny madár, fenyegetés esetén könnyen felülkerekedik támadóján.” (Idézet a kötetből)

A New Orleans párás, fülledt városában és a közeli mocsarakban játszódó krimi nemcsak egy gyilkos elme működésébe és az igazságért küzdők gondolkodásába nyújt betekintést, de a környék kulturális, okkult tanokban bővelkedő múltjába is. Ebben a városban, ahol a temetőben a koporsókat nem a földbe teszik, mert az utcákra mosná őket a talajvíz, a pszichopata gyilkos működése egy csapásra nekropolisszá változtatja a környéket. A kérdés, hogy Wren képes-e túljárni a férfi eszén, és szakmai intelligenciája legyőzheti-e azt az embert, akinek a gyilkosság csak játék, saját elektromos kerítéssel körbekerített birtoka pedig egyfajta bizarr aréna, ahol pop-dalok szólnak a hangszóróból, míg ő áldozataira vadászik.

Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik: egy gyilkos módszeresen, orvosi eljárásokkal kísérletezve követi el rettenetes bűneit, cicázik a hatóságokkal, akik hiába próbálják elfogni. Dr. Wren Muller, az Ökörszem a legjobb szakember a környéken. Régóta dolgozik halottkémként, és tüzetesen ismeri a múltbeli bűnügyi krónikákat. Egész mostanáig nem ütközött olyan esetbe, amelyet ne tudott volna megoldani. Wren íróasztalán gyűlnek az akták, hamarosan minden figyelmét leköti a macska-egér játék, miközben a brutális gyilkos napról napra arcátlanabb dolgokat követ el. (Fülszöveg)

    „Wren ideges. Borzasztóan zavarja, ha azonosítatlan holttest van a hullaházban. Leginkább azért, mert görcsösen be akar fejezni mindent, amit elkezd, hogy lehúzhassa a teendői közül. Nem szereti, ha van elintézetlen ügye, különösen azt nem, ha minden alkalommal, amikor kinyitja az ajtót, erre emlékezteti. Az adminisztratív bosszúságok mellett ráadásul mélységes szomorúsággal tölti el a helyzet. Látja őket, amikor lehunyja a szemét. Hallja a könyörgésüket, hogy adjon nekik nevet, zárja le a történetüket. Nem tudott szabadulni annak borzalmától, hogy valakinek a hozzátartozója ott fekszik névtelenül egy hullazsákban. Az azonosítatlan holttestek magánya kísérti őt is. Semmi sem rosszabb annál, mintha elfelejtik az embert. Wren a küldetésének tartja, hogy egy áldozat se maradjon sokáig névtelen.” (Idézet a kötetből)

A szerző Alaina Urquhart az egyik leghallgatottabb podcast, a Morbid: A True Crime Podcast tudományért rajongó társműsorvezetője. Szakmáját tekintve boncmester, így a halottasház rejtelmeibe is betekintést nyújt. Alaina Bostonban született, ott él a férjével, Johnnal, három csodálatos lányukkal és egy Bailey névre hallgató szellemkutyával. A teste 75 százaléka kávé, és őszintén hisz abban, hogy Clarice Starling ügynökkel nagyon jó barátnők lennének. Mielőtt megírta volna első pszichológiai horror műfajú regényét, büntetőjogból, pszichológiából és biológiából szerzett diplomát. Ha éppenséggel nem a Morbid mikrofonja mögött ül, akkor a Parcast Crime Countdown vagy a Scream! címre hallgató horrorpodcastben találkozhatunk vele. Így a napjait a felvételek és a boncolások töltik ki. Ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy amikor leteszi a mikrofont, akkor hagyja szóhoz jutni a holtakat.

Eredeti cím: The Butcher and The Wren

Fordító: Beke Cz. Zsolt

Megjelenés: november 15-én (21. Század Kiadó)

Keménytábla védőborítóval, 208 oldal