Mától november 14-éig tart a 24. MittelCinemaFest, ahol nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust nézhet meg a közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban és a szegedi Belvárosi moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a rendező, Pif jelenlétében.

Rendkívül sikeres félévet tudhat maga mögött a Startup Campus németországi irodájának portfólióvállalata, a MET3R.
Innovatív megoldásaikat Európa vezető energetikai szakkiállításán, az Enlit Europe frankfurti állomásán mutatták be. A rendezvény keretében a Four D's Pitching Festival egyik előadójának is beválasztották őket, ahol megnyerték a "Demokratizáció" kategóriát.
A MET3R célja, hogy áthidalja az elektromos járművek és az intelligens hálózat közötti szakadékot. Technológiáik segíthetnek az elektromos járműflottát üzemeltető vállalkozásoknak a flotta töltéseinek optimalizálásában, a töltőhely hálózati terhelésének csökkentésében és működésük fenntarthatóbbá tételében. Ezzel nagyban támogatják a hálózatirányítókat az elektromos járművek töltéséhez kapcsolódó terhelések megértésében és intelligens kezelésében.
Európa vezető energetikai szakkiállításán, a frankfurti Enlit Europe vásáron bebizonyosodott, hogy globálisszinten is egyre többen érdeklődnek ezen – most már díjnyertes – magyar innováció iránt. A vásárt megelőzően is bíztató jelnek bizonyult, hogy a magyar startupot beválogatták abba a 24 cégnek helyet adó Innovators Zone kiállítói helyszínre, ahonnan végül kategóriájukban ők kerültek ki győztesen. Izgatottan várjuk, milyen sikereket érnek el a jövőben, de ami biztos, hogy a következő Enlit Europe rendezvényen 2023-ban, Párizsban ismét találkozhatunk velük.





















