Az Amor Towles népszerű regénye alapján készült minisorozat Ewan McGregor főszereplésével április 18-tól érhető el – kizárólag a SkyShowtime-on, rögtön három résszel.
Az idei (2022-es) karácsonyi szezon slágerfilmje egészen biztosan az Avatar: A víz útja lesz. A filmforgalmazók mindig ezidőtájra időzitik a nagy nevű filmeket, mintha nem bíznának eléggé azok sikerében. Pedig az Avatar folytatása kimondottan jóra sikerült.
Bevallom, nem vagyok egy Avatar rajongó, az első részt csupán a 3D-s élményért néztem meg háromszor, de valljuk be ez is volt az egyik különlegessége. Amennyiben a történetre vagy a karakterekre nem is emlékszünk, Pandora világából egészen biztosan van pár emlékképünk.
Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy a 3D ugyanolyan jól sikerült a folytatásban, mint az első részben, sőt néha még véleményem szerint túlzásba is estek azzal, hogy úgy forgatták a kamerát, hogy szabályosan elszédültem az IMAX teremben. Szerencsére ez csak kétszer fordult elő a film alatt, de ha valaki erre érzékeny, akkor érdemes inkább a 2D-s változatot megnéznie, mivel így is van miért megnézni a filmet.
A képvilág továbbra is elvarázslóan összerakott. Megszámolhatatlan munkaidő van abban, hogy ilyen részletességgel rakták össze kockáról, kockára a tájat és a karaktereket. Ez kétségkívül az Avatar egyik nagy különlegessége, még ha a történet nem is mindenkit varázsol el ennyire.
Ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk: Jack Sully és családja nyugodtan élnek Pandorán és mily váratlan az emberek újra megjelennek a bolygón, hogy az örökélethez szükséges anyagot gyűjtsenek. Bár azt nem pontosan értem, hogy ezért miért kell levadászni Jack-et, mivel a víziállatokban található anyag Pandora egy távoli részén, a vízivilágban van és Sully-ék az erdőben élnek. Mindenesetre sikerül Jack-et valahogy a vízivilágba terelni és máris megvan a motiváció. Az első résszel is főleg az volt a problémám, hogy a történések eléggé kiszámíthatóak, néha értelmetlenek, ez nincs is másképpen a második részben sem. Ilyen például amikor Spider (Maugli) megmenti apját, mintha nem lehetne őt később újraklónozni. Értem a szimbolikát, hogy már annyira máshogy gondolkodik, mint az emberek, hogy még a gonosz apját is megmenti - és nem mellesleg így könnyebb folytatni a filmet - de akkor is értelmetlennek gondolom a megmentését. Egy dolog viszont nagyon meglepett, amikor a vége felé, egy szereplő meghal. Bevallom erre nem számítottam, egészen a film végéig abban bíztam, majd Éva feltámasztja. És valóban …, de nem spoilerezek.
A film hangsúlya nem is a történésen van - még egyes rajongók szerint sem – hanem a vizualizáción. Ezen felül viszont sikerült egy olyan új megvilágítást behozni, ami a korábbiban nem volt ennyire hangsúlyos. Sokkal több hangsúly van az embereken, ahogyan viselkedünk és ahogyan kívülről láthatnak minket. Egy Hollywoodi produkcióhoz ez elég bevállalós és nagyon pozitív, hogy ilyen témákkal is végre foglalkoznak. Ilyen a háború, a bosszúvágy és a család. Utóbbira kimondott nagy hangsúlyt fektet James Cameron.
A film közepe olyan mintha egy dokumentumfilmet néznénk Pandora vízi világáról, mintha David Attenborough művét látnánk James Cameron helyett. Ezzel együtt több mint háromórásra sikeredett a film, ami hosszabb mint az első rész, pedig az se volt rövid. Én mondjuk ezt a részt simán kihagytam volna, mivel úgyis tudjuk, hogy a végén még vár ránk bőven akció.
A víz útja egy kimondottan jó folytatás lett, ami sok tekintetben túlszárnyalja az első részt. Összeségben a többi kritikát olvasva mindenkinek tetszett a film, kivéve az angol kritikusoknak, ők valami oknál fogva nagyon lepontozták.
8/10 pont
