A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
A Fonóban szó szerint áttáncolhatunk az új évbe az ország legnagyobb szilveszteri táncházában!
A Fonó Folkszilveszteren a legendás Szászcsávási zenekar és Péter Tamás és barátai húzzák a talpalávalót a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők.
A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak. A szászcsávási zenészek legnagyobb érdeme, hogy azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játsszák, ami egykor még egész Erdélyben virágzott. A zenekar tagjai rendszeresen és folyamatosan zenélnek Erdély-szerte, az elmúlt évtizedekben a városi, magyarországi táncházakban visszatérő vendégek, illetve több meghívást kaptak külföldre, közte a tengerentúlra is. A Fonó hat lemezből álló sorozatot adott ki a szászcsávási felvételekből, amelyek között olyan anyagok is megtalálhatók, mint a zenekar emlékezetes chicagói koncertje, vagy a magyar népi éneklésben egyedülállóan a többszólamúságot képviselő Szászcsávás dalárda felvétele. Érdemes ezekkel a lemezekkel hangolódni tehát a szilveszteri mulatságra. Egy 1990-es felvétel a zenekartól itt.
Péter Tamás prímás zenekarába olyan remek zenészeket hívott, mint Balogh Kálmán (cimbalom), Fekete Márton (brácsa), Gombai Tamás (hegedű) és Molnár Péter (bőgő). Így a különleges este egymást váltó mindkét vonós táncházi zenekara igen erős lesz, nemcsak táncházi hanem maradandó zenei élményt is ígér. A számos klubban, táncházi helyszínen játszó Gáska muzsikájára azok is be tudnak csatlakozni a moldvai körtáncokba, akik még a vonós táncokban kevésbé járatosak. A változatos szilveszteri menükre a Fonó vendéglátása előrendelést vesz fel, de a helyszínen is lehet válogatni a kínálatból.
A programokról bővebben a Fonó weboldalán.