Abúzus

Veiszer Alinda és az Exit generáció.

Kerekasztal beszélgetésre invitálja a nézőket az Exit generáció. A programot a március 28-i Madártávlat című előadás kapcsán tartják a 6szín-ben. Ahogy a szervezők mondják: Az esemény célja, hogy társadalmi diskurzust indítsunk a családon belüli verbális abúzus, egyre többet emlegetett, mégsem eléggé átbeszélt témájáról.

A beszélgetésen jelen lesz szakértőként, Bánki György Pszichoterápiával foglalkozó pszichiáter, író, publicista.

Az alkotó csapat részéről Kerekes Éva, Martinkovics Máté és Márfi Márk színművészek, Hárs Anna író és Farkas Ádám a darab rendezője. A jelenlévők, az előadás kapcsán beszélgetnek a családon belüli bántalmazó kapcsolatokról, az öröklött mintákról és azoknak felismeréséről a saját életünkben.

Az est moderálását Veiszer Alinda vállalta.

Szeretettel várnak minden kultúra kedvelő, társadalmi kérdések irányába nyitott érdeklődőt

Az esemény az aznapi színházjeggyel rendelkezők számára ingyenes.

Az előadás 19:00-kor kezdődik.

A Madártávlat a családon belüli lelki abúzus korántsem ritka jelenségére szeretné felhívni a figyelmet. Egy mérgező szülő árnyékából nagyon nehéz kilépni. Többnyire rejtetten, generációkon átívelő, ismétlődő és pusztító mintázatról van szó. A bántalmazás felismerése az első lépés a lánc megszakításához.

Léna 17 éves. Anyukája egyedül neveli kicsi kora óta. Új lány a suliban. Utál otthon lenni, gyűlöli az iskolát, és valahogy mindig bajba keveri magát. Dühös, boldogtalan kamasz. Nem elég, hogy egyetlen barátja sincs, de igazgatói utasításra tanítás után a különc, madárbolond Oszival kell együtt tanulnia, ami nem segíti a beilleszkedését. Nem is lehetne rosszabb a helyzet, amikor besétál az életébe Bazsó. Vagány, jóképű, és bejön neki Léna. Összejönnek. Miért van Lénának mégis folyamatosan rossz érzése? Mintha nem bírna feljönni a víz alól. És minden éjjel rémálmok gyötrik. Hogy lehet, hogy csak Oszi mellett érzi magát biztonságban? Egy újonnan született barátságnak hála Léna rádöbben, hogy talán nem is vele van baj...

Hirdetés