Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

European Film Challenge.
Magyarországon elsőként a magyarhangya csatlakozik ahhoz az Európában évek óta zajló kezdeményezéshez, amely versenyt hirdet az európai filmek szerelmesei között, és a győztest elrepíti egy A-kategóriás filmfesztiválra.
A European Film Challenge első magyarországi fordulója április 20-án indul és két hónapig tart. A játék résztvevőinek ez idő alatt 10 európai filmet kell megnéznie és annak tárgyi bizonyítékát feltöltenie a honlapra, majd posztolni a filmélményről Facebookon vagy Instagramon hashtaggel. Ezzel pontokat lehet gyűjteni, akinek pedig a legtöbb pontja lesz június 20-án, az belépőt nyer az idei Velencei Filmfesztiválra, repülőjeggyel és szállással együtt.
A játékban részt vehet bárki, aki elmúlt 18 éves. Filmeket interneten is lehet nézni, ám azokért kevesebb pont jár. Azoknak lesz a legtöbb esélye kijutni, akik moziban néznek kis európai országból származó filmeket és figyelemmel kísérik a pluszpont-szerzési lehetőségeket a kihívás weboldalán és a magyarhangya közösségi média felületein.
A tervek szerint még idén szeptemberben indul a European Film Challenge második fordulója, amivel majd a 2024-es Berlináléra lehet kijutni.
Részletek és játék az oldalon.