Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Magyarország nemzeti könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 2023. május 13-án (szombaton) változatos programokkal várja a családokat.
A rendezvény kettős apropója, hogy május 13-a a Nemzeti Örökség Intézete által indított Történelmi és Nemzeti Emlékhelyek Napja országos programsorozatának idei dátuma, május 15-e pedig az ENSZ Közgyűlése által 1993-ban meghirdetett nemzetközi nap a család mint a társadalom alapintézménye tiszteletére. A két jeles nap alkalmából az OSZK olyan programokkal készül, amelyek egyrészt bemutatják a nemzeti könyvtárat és kincseit, másrészt tartalmas időtöltést biztosítanak az egész család számára.
Vendégeink megtekinthetik a könyvtár első állandó kiállítását, amely nem véletlenül kapta az Esszencia címet. A tavaly novemberben, a könyvtár alapításának 220. évfordulója alkalmából nyílt, az alapító, Széchényi Ferenc gróf és a könyvtár története előtt tisztelgő, valamint a történelmi előzménynek tekinthető Corvina könyvtárat is felidéző kiállítás az épület két szintjén terül el. Bemutatja a nemzeti könyvtár több mint tízmilliós gyűjteményének magvát és különlegességeit, illetve az alapítót és családját. A falakon, a tárlókban és az érintőképernyők segítségével elbeszélt több, önállóan is értelmezhető kiállítási részterület egy-egy fő témát, vetületet emel ki.
Az épületsétákon megismerhetik a Budavári Palota F épületének izgalmas történetét, sőt találhatnak olyan részeket is, amelyek őriznek még egy-egy kis darabot az eredeti királyi palotából.
Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét újonnan indított Vársétáinkra, ahol felfedezhetik a budai Vár területén található címer- és épületdíszeket, szobrokba foglalt állatábrázolásokat, és amelyekről az is kiderül, hogy miképp kapcsolódnak az OSZK-hoz.
Raktársétáink évek óta rendületlenül népszerűek; az épület adottságait teljes mértékben kihasználó és külső szemmel nem látható raktárelrendezések, valamint a kincseket őrző toronyraktárak izgalmas pillanatokat kínálnak.
A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan fotótárunkban filmvetítéssel várjuk az érdeklődőket; a legkisebbek számára pedig diafilmeket vetítünk – az elsötétített térben megjelenő képkockák a mai gyerekekre is varázslatként hatnak.
A kézműves sarokban a család együtt játszhat a Gondosdesign óriási kirakóival, készíthet könyvjelzőt és hűtőmágnest a könyvtárunk gyűjteményeiben megtalálható ismert plakátokból, fotókból. Lesz ezentúl könyvecskekészítés, valamint többrétegű 3D-s képek készítése állat- és járműgrafikákkal, rajzolással és ragasztással kicsiknek és nagyoknak.
Minden korosztályt várunk szeretettel szórakoztató és kreatív nyílt napunkra május 13-án, szombaton 10:00 és 18:00 óra között az OSZK-ban, a Budavári Palota F épületében!





















