A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Az ukrán cirkuszigazgatók a nemzetközi találkozójukat Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban tartották meg május 19. és 21. között.
Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója 2023 februárjában az ukrajnai Lvivben megrendezett ukrán cirkuszigazgatók közgyűlésén ajánlotta fel az ukrán cirkuszi szakembereknek, hogy a háborús viszonyok miatt Budapesten tartsák meg a rendezvényt. Fekete Péter a budapesti találkozón elhangzott köszöntő beszédében rámutatott, hogy Magyarország jelentős erőfeszítésekkel segíti a szomszédos ország háború elől menekült artistaművészeit és állampolgárait. A háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ több mint 120 ukrán artistaképzős diáknak nyújt menedéket, oktatást, egészségügyi ellátást, célt és fellépési lehetőséget a Fővárosi Nagycirkusz műsoraiban.
Jelenleg A sztyeppe illata című összművészeti előadásban kaptak szerepet az ukrán tehetségek. A Külgazdasági és Külügyminisztériumot Lengyel Miklós, képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár képviselte a rendezvényen. „A Külgazdasági és Külügyminisztérium fontosnak tartja az ehhez hasonló találkozókat, amelyek a szolidaritás általános kifejezése mellett alkalmat adnak arra, hogy egy-egy konkrét területen azonosítsuk a segítségnyújtás további lehetőségeit. Magyarország a háború kitörésétől kezdve az Uniós kereteken túl is megragad minden lehetőséget Ukrajna támogatására. Az országon belül, illetve a Magyarországra menekült ukrán közösség vonatkozásában egyaránt. Az ukrajnai humanitárius krízisre reagálva Magyarország történelmének eddigi legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre. Rendszeres szállítmányokkal igyekszik javítani az Ukrajnában élők helyzetén, egyebek mellett élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel és berendezésekkel, higiéniai cikkekkel. Igyekszünk kivenni a részünket az ország helyreállításából is” – ismertette Lengyel Miklós, aki arra is kitért, hogy Magyarország korszerűen felépített több ukrajnai óvodát és egy iskolát, felújított egy postát, valamint vállalta egy kórház újjáépítését, továbbá ösztöndíjprogramokkal segíti a menekülteket. Ezen kívül Magyarország vállalta 130 speciális igényű gyerek kórházi ellátását, létszámkorlát nélkül a sebesült katonák ellátását és több mint 2 ezer gyermek üdültetését. „Remélem, hogy a mostani tanácskozás is hozzájárul olyan lehetőségek felkutatásához, amelyek konkrét segítséget jelenthetnek az ukrán embereknek” – zárta köszöntőjét Lengyel Miklós helyettes államtitkár.
A találkozón az ukrán cirkuszi szakemberek közül jelen volt Sergeii Kabakov, az Ukrán Állami Cirkuszvállalat főigazgatója és művészeti igazgatója, a kultúra kitüntetett dolgozója. Tiszteletét tette Pavlo Knysh, az Ukrajna utazó cirkuszcsoportjainak igazgatóságának igazgatója, Ukrajna népművésze. Tamara Zubko, a Zaporizzsjai Állami Cirkusz igazgatója, Ukrajna kitüntetett kulturális dolgozója. A találkozón részt vett Oleksii Zhyitnytskyi, a Harkivi Állami Cirkusz főigazgatója, kitüntetett művész. Roman Zdrenyk, a Lviv Állami Cirkusz igazgatója, Jevhen Haidamaka, az Odesszai Állami Cirkusz igazgatója és Volodymyr Buhaienko, a Circus of Ukraine produkciós központ vezérigazgatója. A magyar felet Fekete Péter mellett dr. Borsós Beáta, a Fővárosi Nagycirkusz stratégiai vezetője, Graeser József szakmai vezető, Eötvös Susy, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének igazgatósági tagja és Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke képviselte.
A találkozón az ukrán szakemberek beszámoltak az Állami Cirkuszvállalat felépítéséről, az ukrajnai utazó cirkuszcsoportok igazgatóságának felépítéséről és tevékenységéről, valamint tájékoztatást adtak az ukrán cirkuszok jelenlegi helyzetéről. A beszámolókban elhangzott: a háború miatt több helyen a kulturális intézmények zömében zárva vannak, vagy csak időszakosan nyitnak ki, a társulatok azonban nem szakítják meg a munkát, ugyanis az embereknek óriási szükségük van a cirkuszművészet nyújtotta örömre és kikapcsolódásra. A találkozón a szakemberek az ukrán artisták munkalehetőségeinek bővítéséről egyeztettek a Fővárosi Nagycirkuszban és a magyarországi magáncirkuszokban. Megvitatták az ukrán artisták részvételi lehetőségeit a különböző koncert- és színházi projektekben.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem először ad otthont ukrán cirkuszművészeti rendezvénynek: 2023 januárjában a Fővárosi Nagycirkuszban rendezték meg a háború miatt ellehetetlenült Yaskrava Arena Dnipra (Fényes Porond – lásd fotó Urbán Ádám) nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált. A Lvivi Állami Cirkusz és a Fővárosi Nagycirkusz közötti kiváló kapcsolatnak köszönhető, hogy a háború kitörése óta artistaképzős diákok és oktató a budapesti kőcirkuszban találtak menedéket és oltalmat.