Vajon minden Kennedynek tragédiába torkollik az élete? Vagy lehetett volna másképp is?

Egy szerelmi történet, melyet ifjabb John F. Kennedy élete inspirált. Nincs még egy család, ahol annyi baleset és haláleset történt volna, mint a Kennedy család. Egyesek már egyenesen Kennedy-átokról beszéltek. Vajon megtörhető valaha az átok?

John F. Kennedy és Carolyn Bessette-Kennedy. A legendás pár a 90-es évek New Yorkjának meghatározó figurája volt, a média árgus szemekkel figyelte minden lépésüket. Ifjabb John Kennedy igazi celebritásnak született: nem sokkal korábban választották apját az Amerikai Egyesült Államok elnökének, hogy ő a világra jött. Apja tragikus halála után pedig pont a temetés napjára esett a harmadik születésnapja. Ikonikus kép őrzi katonai tisztelgő mozdulatát a temetési szertartáson. Élete első pár évét a Fehér Házban töltötte: akkor és később is a média figyelme által kísérve nőtt fel. Johnból később tehetséges ügyvéd és újságíró lett, aki előtt fényes karrier állt, és körülrajongta az ország. Sármjával, karizmájával még Madonnát, Cindy Crawfordot, Sarah Jessica Parkert, Daryl Hannah-t, sőt állítólag Diana hercegnét is lenyűgözte. Végül Carolyn Bessette lett a párja. A kiváló stílusérzékű, gyönyörű nő mellett végre a nyilvánosságtól jobban visszavonult életet élhetett. Tragikus repülőgép-balesetükig. De mi lett volna, ha nem így ér véget a történetük? Emily Giffin regénye erre a kérdésre keresi a választ, olyan szépen megrajzolva a szerelmespár életútját, ahogyan csak egy igazi rajongó képes rá. És ugyan a regényben a két főhős neve Cate és Joe, és nem biztos, hogy minden egyes eleme stimmel az eredeti történethez képest, mégis pontosan érezzük azt a szeretetet és tiszteletet, amit Emily Giffin érzett kora gyerekkora óta a Kennedyk, és legfőképp ifjabb John F. Kennedy és szerelme iránt.

Részlet a könyvből (az írónő jegyzete):

   „Kislánykorom óta a Kennedy család nagy rajongója vagyok. Anyám inspirálta ezt a korai érdeklődést, mert sokat mesélt nekem a saját gyerekkori emlékeiről, amelyhez a Camelot-éra szolgáltatott romantikus hátteret. Emlékszem, egyszer mutatott nekem egy Life magazint, amit 1953 júliusa, vagyis nyolcéves kora óta őrizgetett. John F. Kennedy és Jacqueline Lee Bouvier mosolygott a címlapon egy vitorlás fedélzetén, és az volt hozzá a szöveg: Kennedy szenátor udvarol. Szerettem nézegetni azt a fotót, meg a többi vidám képet Jackről és Jackie-ről, később már a két tüneményes gyerekükkel, Caroline-nal és ifjabb Johnnal.

    Természetesen tudtam, hogy végződött a történetük, anyám azt is elmesélte, hogy a CBS hírcsatorna megszakította a kedvenc szappanoperáját a rendkívüli hírrel, és Walter Cronkite volt az, aki tájékoztatta a döbbent nemzetet, hogy Kennedy elnök belehalt lőtt sebeibe.

    Ezekből a történetekből és fényképekből, szépekből és tragikusakból, megértettem, hogy a Kennedyknek egy egész nemzet fantáziáját sikerült megragadniuk, és a politikai mellett kulturális és érzelmi jelentőséggel is bírtak. Nem a pénzük, a hatalmuk vagy a hírnevük okán érdekeltek minket, hanem mert osztoztunk velük életük néhány sorsdöntő pillanatán, az esküvőjük napjától kezdve a gyerekeik születésén át egészen a temetésig, amikor is az apát és férjet, fiúgyereket és testvért kísérték utolsó útjára. Hogy is ne éreztük volna, hogy ismerjük őket?

    Ahogy idősebb lettem, tovább nőtt az érdeklődésem a Kennedyk és a politika iránt. A történelmet választottam főtantárgynak, aztán a Virginiai Egyetemre (Robert és Ted Kennedy alma materébe) mentem tovább jogra, itt aztán az alkotmányról, emberi jogokról és még egy sor olyan dologról tanultam, amelyért a Kennedy család harcolt. Becsültem őket az elhivatottságukért és az idealizmusukért, de az őket sújtó botrányokról és tragédiákról is tudtam. Feltérképeztem a képmutatás és önpusztítás rétegeit, amelyek sokszor járnak kéz a kézben a megkérdőjelezhetetlen kiváltságossággal és ambícióval. Csak reméltem, hogy az ifjabb Johnnak sikerül felülemelkednie mindezen, őt elkerüli a Kennedy-átok, és beteljesíti az atyai örökséget. Szerintem sok amerikai osztotta ezt a vágyamat.

    Miután 1997-ben jogi diplomát szereztem, New Yorkba mentem, beléptem az ügyvédi kamarába, és egy nagy cégnél helyezkedtem el. Személyes és szakmai értelemben is izgalmas időszak volt. Soha korábban nem éltem még nagyvárosban, és elképesztő volt belegondolni, hogy bármikor összefuthatok az ifjabb JFK-jel, vagy a feleségével, Carolyn Bessette-Kennedyvel a metrón, a Central Parkban, vagy valamelyik tribecai törzshelyükön. Tiszteletben tartottam a magánéletüket, és mindig is fenntartásaim voltak a bulvárlapokkal szemben, de emlékszem, ahogy szégyenlősen kezembe veszem a magazinokat, ha John és Carolyn szerepelt a címlapon, mert ámulattal tölt el John karizmája és Carolyn lenyűgöző stílusérzéke. Tagadhatatlan tény, hogy ikonok voltak, hiába vágytak rá, hogy normális életet éljenek.”

Joe és Cate találkoznak, egymásba szeretnek. Túlélheti a kapcsolatuk a reflektorfényt és a Kingsley-kre tapadó állítólagos átkot? A Kingsley-család Amerika egyik legismertebb dinasztiája – katonai hőstetteik, politikai szerepvállalásuk és páratlan eleganciájuk miatt országszerte közkedveltek. 1967-ben ifjabb Joseph S. Kingsley tragikus balesetben életét veszti, és egészében karizmatikus fiára nehezedik a teher, hogy tovább öregbítse a család renoméját.  A szabad szellemű Joe III azonban kissé nemtörődöm: legjobb szándéka ellenére sem képes valóra váltani az egész ország, de leginkább édesanyja, Dottie várakozásait. Cate Coopertől ellenben soha senki nem várt semmit. Ő is apa nélkül nőtt fel – anyja újra férjhez ment egy durva, erőszakos figurához, ezért Cate-nek meg kell tanulnia, hogyan álljon ki magáért. Felfedezte egy modellügynökség, arca hamarosan magazinokból és óriásplakátokról mosolyog, de önbizalma nincs összhangban a sikereivel. Emily Giffin regénye két ember útkeresését meséli el, akik tartozni akarnak valahová, és választ szeretnének kapni a kérdésre: ennek a szerelemnek tényleg így kellett lennie? (Fülszöveg)

    „Nem először fordult elő, hogy egy szép nő ellenáll nekem. De sok esetben csak kérették magukat. Nem is bántam, ha egyszer-egyszer erőfeszítéseket kell tennem, de meglepő módon a játszadozásra leginkább hajlamos nők bizonyultak a legérdektelenebbnek. Nagy ritkán mégis az utamba akadt egy-egy valóban nehezen megkapható nő. Cate is ebbe a kategóriába tartozott.” (Idézet a kötetből)