Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Kálmán Imre Szabadtéri Színpad nagy múltra tekint vissza Siófokon.
A Balaton legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű (1576 férőhely) szabadtéri előadóhelye az idei nyáron számos előadással és koncerttel várja mindazokat, akik egy üde nyári kulturális felfrissülésre vágynak. Kiss Lászlóval, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatójával beszélgettünk.
Hogyan vált meghatározóvá a helyszín Siófokon?
KL: 1949-ben kezdődött a Siófoki Szabadtéri Színpad építése. A színpad helyének az akkori Dimitrov-, mai Jókai parkot választották, ahol a sporttelep nyugati felét az elöljáróság és az üdülőhelyi bizottság átengedte erre a célra. A színpad tervezésével Varga Mátyás Kossuth-díjas színházi mérnököt keresték meg, aki társával vállalta a tervek elkészítését. A mérnökök ’49 nyarán hosszas tervezés után meghatározták a színpad fekvését, és megkezdődhetett az építkezés. A színpadot Kálmán Imréről nevezték el. A mestert felkérték, hogy vezényelje a zenekart, híres operettjének, a Csárdáskirálynőnek előadásán. Azonban a politikai és hidegháborús légkör miatt sajnos nem tudott eljönni. 1953-ban a művész Párizsban elhunyt, így már nem láthatta a róla elnevezett létesítményt. A Szabadtéri Színpad 2010-ben teljes ráncfelvarráson esett át.
Milyen szellemben állítják össze a programkínálatot?
KL: A nyári szezonban működő intézményben idén musicalek, valamint egy-egy könnyűzenei koncert, táncszínházi előadás, operett kerül bemutatásra. Célunk a színvonalas, igényes színpadi megjelenés és kiemelkedő művészi megvalósítás – és természetesen a szórakoztatás.
Siófok a Balaton déli partjának fővárosa. A turizmusnak köszönhetően sokszorosára duzzad a városban tartózkodók száma. Mit vár el a közönség 2023-ban?
KL: Törzsközönségünk a helyi lakosokból és a nyaralóközönségből áll. A közönség elsősorban szórakoztató előadásokat, sikerdarabokat vár. Siófok és környékén a nyári szezonban hatalmas a verseny a közönség kegyeiért, mi igyekszünk a prémium kategóriát képviselni ebben a versenyben.
Milyen egyéb programokkal készül a Kálmán Imre Művelődési Központ a nyári szezonra?
KL: Július közepén rendezzük meg a XX. New Orleans Jazz fesztivál-t. Ez a jubileumi esemény Siófok Fő terén kerül megrendezésre, a Benkó Dixieland Band, a Molnár Dixieland Band, az Apáti Dixieland Band és a Hot Jazz Band lépnek fel.
Milyen családi programokat kínálnak júliusban és augusztusban?
KL: Július közepétől augusztus közepéig öt tematikus programsorozat veszi kezdetét. A KulTerasz igényes irodalmi és zenés előadásokat kínál a központban. A Zene a Zöldben a Jókai parkban különleges zenei koncerteket kínál, melyeket akár a fűbe telepedve is meghallgathatunk. Hétfőnként a gyermekeknek hangszerbemutatóval és játszóházzal tarkított Vakációs gyermekkoncert-eket szervezünk. A Nyári Zenei Esték sorozat könnyűzenei koncerteket kínál, idén pl.: Vastag Csaba; a Piramis zenekar az alapító tagokkal és Kovács Kati érkezik hozzánk. Siófokhoz szorosan kötődik az operett műfaja és annak legismertebb képviselője: Kálmán Imre. Így, az operettrajongókat a Nyáresti Operett szerdai alkalmain is várjuk a kikötőbe. A nyári programsorozatot – hagyományaink szerint - a Bor és Kenyér fesztivállal zárjuk, amelyet augusztus 19. – 20. között rendezünk meg.
Rengeteg pozitív visszajelzést kap az intézmény. Önnek mit jelent a siker és mi az, amire igazán büszke az elmúlt két évre visszatekintve?
KL: Természetesen a teltházas előadások száma a siker egyik mércéje. A másik, hogy megtaláltuk a módját, hogy hogyan lehet egy rendkívül heterogén közönséget magas színvonalon kiszolgálni. Nemcsak Siófokról, hanem az ország többi régiójából is ellátogatnak az előadásainkra. Számos előadó keres meg bennünket, hogy szeretne fellépni nálunk, ez a siker másik mutatója, de ez már a szakma oldaláról.