Bródy János koncert

November 17-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Bródy János Gáz van, babám! című legutóbbi albuma napról-napra egyre aktuálisabbnak tűnik, és már a kilencedik a sikeres nagylemezek sorában. A hetvenhét évesen is aktív zenei ikon Budapest legjobb akusztikájú hangversenytermében készül különleges koncertre, amelyen a jól ismert dalok mellett a legújabb szerzemények is szerepelnek a gondosan összeállított programban.

Bródy János az Illés és a Fonográf zenekarban eltöltött legendás idők után szerzeményeivel már több évtizede a saját útját járja. A Kossuth- és Liszt-díjas művész hű krónikása fordulatokban és ismétlődésekben gazdag hazai történelmünknek, és következetes képviselője az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában elfogadott közös értékeknek. Bródy János máig hű maradt önmagához: kilenc önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő, örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait.

A könnyűzene gyorsan forgó színpadán a legendás művész megmaradt örök Tininek, aki dalokba fordult költészetével elvarázsolja, s a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat. (fotó Müpa)

Rendező: Nők Lapja - Central Médiacsoport Zrt., Melody Produkció

Közreműködők:

Bródy János - ének, gitár

Kirschner Péter - gitár

Bakos Zita - zongora, vokál

Tóth Dóra Lilla - hegedű, vokál

Baka Rebeka - vokál

Kónya Csaba - basszusgitár

Szász Szabolcs - harmonika

Tóth Márton - dobok

Hirdetés