Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
,,Nagyon inspiráló az a bizalom, amelyet ebben az évadban nézőinktől kaptuk és köszönjünk, hogy ilyen sikeresnek érezhetjük magunkat!”
Kezdte a Karinthy Színház évadértékelő és jövő évad terveit bemutató sajtótájékoztatóját Olt Tamás igazgató. Az idén Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművész, író, rendező, színigazgató háláját fejezte ki a színház már régóta hűséges közönségének és köszönetet mondott azoknak az új nézőknek, akik bizalmát az idei évadban nyerte el a teátrum. ,,Az, hogy mind az előadások számában, mind pedig jegyeladásban sikerült még az előző évadot is felülmúlni, sok erőt, szeretetet és bíztatást jelent az egész Karinthy családnak.”– tette hozzá.
Ezután Ilja Bocsarnikovsz művészeti vezető vette át a szót és számolt be a Karinthy Színház fesztiváljairól. Elmondta, hogy szervezőként idén júniusban új lendülettel és eddig nem látott sokszínűséggel várják a kultúra szerelmeseit. Június 4-én és 5-én a Nemzetközi Történetmesélő Fesztiválon, június 8-án pedig az I. Karinthy New Wave Festivalon találkozhat a közönség nemzetközileg elismert művészekkel.
A színház vezetése büszke a 2023-24-es évadban alapított társulatára, és örömmel jelentették be, hogy az eddigi kiváló művészekhez szeptembertől Vándor Éva, Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is csatlakozik. Vendégművészként láthatja továbbá a Karinthy közönsége Nagy-Kálózy Esztert, Makranczi Zalánt, Mészáros Andrást, Mikó Istvánt, Dallos Bogit, Puskás Petit, Széles Tamást és Trokán Pétert.
Immáron hagyománynak számít, hogy Karinthy Márton alapító igazgató születésnapján, szeptember 1-jén tartja a színház az első bemutatót. Ezen a napon Florian Zeller francia drámaíró, dramaturg, forgatókönyvíró Az anya című drámáját viszi színre a Karinthy Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A koprodukció részeként ugyanazon előadás születik meg Budapesten és Marosvásárhelyen is, előbbi a Karinthy Színház, utóbbi a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészeivel. A két szereposztásban Bokor Barna színművész személye azonos, ő Marosvásárhelyen és Budapesten egyaránt játszani fog. Hozzá csatlakozik a Karinthy Színházban Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Vecei Fanni és Karácsony Gergely. Az előadás magyar nyelvű ősbemutatóját 2024. május 3-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban tartották.
Az évad következő bemutatója Jason Robert Brown, The Last Five Years (Az elmúlt öt év) című romantikus musicalje. Az előadás különlegessége, hogy a népszerű színész-énekes házaspár Dallos Bogi és Puskás Peti főszereplésével állítja színpadra Mihail Rahlin rendező Grósz Zsuzsanna zenei vezetésével, élő zenekarral.
A londoni West End színpadáról érkezik október 31-én a XI. kerületi teátrumba a Kísértetház (The Enfield Haunting) című hátborzongatás az idei évadból már ismert Alexey Zolotovistkiy rendezésében. Főbb szerepekben Balázs Andrea, Lux Ádám, Mohácsi Norbert, Dobra Mara, Kovács Vecei Fanni lépnek színpadra.
2025. tavaszán debütál a Sirály című színmű (Anton Pavlovics Csehov), Olt Tamás igazgató rendezésében. Vándor Éva, Mikó István, Széles Tamás és Trokán Péter mellé csatlakoznak a színpadon a Karinthy Színház társulatának alapító tagjai: Balázs Andrea, Kovács Vecei Fanni, Mikecz Estilla, Karácsony Gergely, Mohácsi Norbert és Németh Gábor.
Ilja Bocsarnikovsz művészeti vezető rendezésében láthatja a nagyérdemű Jevgenyij Griskovec kortárs orosz író és színész: Az ostrom című komédiáját az évad utolsó bemutatójaként. Főszerepben: Makranczi Zalán, Mészáros András, Mohácsi Norbert, Karácsony Gergely és Kovács Vecei Fanni.
A Karinthy Stúdióban Karácsony Gergely monodrámáját, a 152 lépés Auschwitz felé címmel tűzik műsorra, Nagy Márk rendezésében.
,,A Karinthy ars poeticája szerint az új évadban is legalább annyira helye van a friss és lendületes, érvényes színházi nyelvet képviselő előadásoknak, mint a hagyományos színdaraboknak.” – hangsúlyozta Olt Tamás igazgató.
Az izgalmas eseménysorozatokra elkezdődött a jegyértékesítés.
Bővebb információ itt.