„ZENÉBEN UTAZUNK”

Ismertette a 2024/25-ös évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar.

Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az új évadban Sosztakovics halálának 50. évfordulóján, valamint Eötvös Péter zeneszerző emlékére magyarországi bemutatókkal készül a MÁV Zenekar. A tájékoztatón Farkas Róbert vezető karmester az általa vezényelt koncerteket ismertette, melyek programját a „szépség és optimizmus” jegyében állította össze, neves hazai és külföldi szólisták közreműködésével. Takács-Nagy Gábor állandó vendégkarmester pedig elmondta, hogy vezényletével a magas színvonalon játszó MÁV Szimfonikus Zenekarral Beethoven összes szimfóniáját meghallgathatja majd a közönség a Zeneakadémián és a Müpában.

A MÁV Szimfonikus Zenekar a 2024/25-ös évadban öt bérletes, valamint három gyermekeknek szóló tematikus koncertsorozatot és számos impozáns, egyedi hangversenyt hirdetett meg neves hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével. Örömteli és megtisztelő a zenekar számára, hogy újra üdvözölheti a legendás zongoraművészt, Elisabeth Leonskaját, valamint a karmesteri pulpituson Thomas Sanderlinget, aki Sosztakovics négy darabjának magyarországi bemutatóját vezényli a zeneszerző halálának 50. évfordulója tiszteletére. Ismét találkozhat a MÁV Szimfonikusok közönsége a világklasszis Gustav Rivinius gordonkaművésszel, Ránki Dezső zongoraművésszel és Baráti Kristóf hegedűművésszel, de megismerhetik Maxim Rysanov brácsaművészt is, aki karmesterként lép pódiumra. Ezenkívül Eötvös Péter Hárfaversenyének magyarországi bemutatóján - amellyel a zeneszerző emléke előtt tiszteleg a zenekar - szólistaként köszönthetjük Xavier de Maistre-t, akinek a szerző a művet ajánlotta. Csak néhány név a MÁV Szimfonikusok kiváló vendégművészei közül, akikkel olyan koncerthelyszíneken találkozhat a közönség 2024 szeptemberétől, mint a Müpa, a Zeneakadémia, a Festetics Palota. A zenekar rendszeres hangversenyeinek további helyszínei a Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme, az Eötvös10, a Budapest Jazz Club és a MÁV Szimfonikus Zenekar székháza.  

A MÁV Szimfonikus Zenekar munkáját Farkas Róbert vezető karmester mellett olyan elismert művészek segítik hosszú évek óta, mint Kobayashi Ken-Ichiro tiszteletbeli vendégkarmester, (akivel sikeres nemzetközi karrierje indulásának 50. évfordulóját és a zenekarral kölcsönös barátságát felejthetetlen koncertekkel ünnepelte Budapesten 2024. május 24-25-én), továbbá Csaba Péter, Takács-Nagy Gábor és Kesselyák Gergely állandó vendégkarmesterek, akikkel az új évadban is találkozhat a közönség.

Szépség és optimizmus

Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere a szépség és az optimizmus évadára invitálja a közönséget. A szeptemberi nyitóhangversenyen, a Zeneakadémián Haydn Királynő-szimfóniájának szépsége mellett Ravel erotikával fűtött remekművei, a Sherezádé dalainak álomvilága és a Boléro feltartóztathatatlan áradása fogják közre Debussy A tenger című, szimfonikus költeményét. Az est szólistája Deniz Uzun mezzoszoprán lesz, akit a hazai közönség a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny különdíjasaként ismerhetett meg.

Októberben, szintén a Zeneakadémián vezényli Sosztakovics Ünnepi nyitányát, mely a szerzőtől megszokott iróniával szemben optimizmussal teli, továbbá a fiatal Králik Abigél hegedűművész tolmácsolásában hangzik el Szymanovszki 2. hegedűversenye, mely a lengyel Tátra népzenéjének örömteli hangzásvilágából épül fel. Csajkovszkij 6., Patetikus szimfóniája pedig méltó befejezése lesz a koncertnek.

Az idei év novemberében visszatérő vendégszólista lesz Elisabeth Leonskaja zongoraművész, akinek művészetét a mérték, az őszinteség és a nyitottság határozza meg. Külön öröm, hogy a Müpában két Mozart zongoraversenyt is játszik a fiatal generáció kivételes tehetségei közé tartozó Berecz Mihállyal. Az est másik fénypontja Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című grandiózus alkotása, amelyet Nietzsche írása ihlette és amit áthat a természet tisztaságának és a lélek fejlődésének szépsége.

Az új évben, 2025 februárjában Eötvös Péter zeneszerző emléke előtt tiszteleg a MÁV Szimfonikus Zenekar, akinek Concerto Grosso című csellóversenyének 2023-as magyarországi bemutatója után most a Hárfaversenyét is megismerheti a hazai közönség a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyén.  Az est szólistája Xavier de Maistre, akinek a szerző a művet ajánlotta. A megemlékezéshez méltó párosítást kínál Stravinsky Chant funèbre című műve, végezetül pedig Mozart Jupiter szimfóniája által megérezheti a közönség a szomorúságból való felemelkedés erejét.

2025 tavaszán, május 29-én a Zeneakadémián, a lodzi Arthur Rubinstein Filharmónia Kórussal ad közös koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar, amelyen Penderecki, Górecki és Łukaszewski darabjai mellett Johannes Brahms Német requiemje is felcsendül. Ez a requiem a katolikus liturgiával ellentétben a protestáns szellemiséget követve nem a halottakért mondott miseként, hanem az élők vigasztalásaként értelmezhető, az egész művet áradó optimizmus hatja át.

Beethoven journey

Beethoven összes szimfóniája szerepel a MÁV Szimfonikusok 2024/25-ös évadában, Takács-Nagy Gábor vezényletével.

Takács-Nagy Gábor már hegedűművészként és kamaramuzsikusként is Beethoven műveinek alázatos interpretálását tekintette fő céljának, és ezt az attitűdöt folytatja karmesterként is. Köztudott, hogy a világban minden jelentős karmester létrehozta a maga Beethoven szimfónia-sorozatát. Mindegyikőjüket megihlette ennek a bámulatos sorozatnak a szellemisége, mindegyikükben feltámadt a közlési vágy, hogy megmutassák, mit jelentenek nekik ezek a csodálatos remekművek.

Takács-Nagy Gábor, a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmesetere először vállalkozott arra, hogy elvezényelje Beethoven összes szimfóniáját a Verbier Festival Zenekarával. A zenei anyag 2023-ban lemezen is megjelent a világhírű kiadó, a Deutsche Gramophone Gesellschaft gondozásában, The Beethoven Journey címmel. Örömteli és szenzációs, hogy a 2024/25-ös évadban a MÁV Szimfonikus Zenekarral közönség előtt is előadja mind a kilenc szimfóniát Budapesten a Zeneakadémia nagytermében és a Müpában, öt estés hangversenysorozatban. 

Minőségi hangversenyek minden korosztálynak

A MÁV Szimfonikus Zenekar törzsközönségét évtizedek óta (1947-től) a bérlettel rendelkezők alkotják. Számukra és ehhez a közösséghez tartozni vágyók számára online már elérhetők az új évad bérletei!

A MÁV Szimfonikusok népszerű bérletes koncertjei a 2024/2025-ös évadban: Szőke Tibor-mesterbérlet (Müpa), Erdélyi Miklós-bérlet (Zeneakadémia), Lukács Miklós-bérlet (Zeneakadémia), Festetics-bérlet (Festetics Palota), Unokák és Nagyszülők Hangversenyei (Magyar Nemzeti Múzeum - Díszterem, Eötvös10). 

A gyermekek zenei nevelésére is nagy hangsúlyt fektet a MÁV Szimfonikus Zenekar. Nagy érdeklődés kíséri, ezért dupla előadásokkal folytatódnak a 2024/25-ös évadban is a legkisebbeknek (1-3 éves korcsoport) a mesékkel, mondókákkal színesített Búgócsiga koncertek, amelyeken először találkoznak a picik az élő zenei hangzással. A játékos foglalkozásokat a MÁV Szimfonikus Zenekar székházában, a Péceli u. 2. szám alatt tartják, Székely Edit zenepedagógus, a zenekar fuvolaművészének vezetésével.

Ugyancsak Székely Edit vezeti a Budapest Jazz Clubban a Zene-Tér-Kép című hangszerbemutató koncertsorozatot óvodások, kisiskolások számára (3-8 éves korig).  A program vetítéssel és gyermekdalokkal tarkított ismeretterjesztő foglalkozás, amelyen az ifjú közönség sok mindent megtudhat a hangszerek, hangszercsoportok történetéről, használatáról, hangzásáról olyan kamarazenei műveken keresztül, amelyekben a kiválasztott hangszerek kapják a főszerepet. A Zene-Tér-Kép koncertek egyedi időpontokban vidéken, például Bölcskén a Szent András Kastély szervezésében, Budapesten az Újpesti Önkormányzat szervezésében is látogathatók.

Az idén 30 éves Unokák és Nagyszülők Hangversenyeire az általános iskolás korú gyerekek (7-14 éves korig) nagyszüleik kíséretében érkeznek, ahol megtapasztalják, milyen gyönyörű a szimfonikus zenekari hangzás, és megismerik a klasszikus zeneirodalom remekműveit. A befogadóképességükhöz alkalmazkodó műsorban a zene megértését szakértő műsorvezető is segíti.

A MÁV Szimfonikus Zenekar az új évadban is folytatja a tehetséggondozást. Bemutatja fiatal szerzők műveit, valamint fellépési lehetőséget biztosít pályakezdő hangszeres szólistáknak és előadóművészeknek. Az új évadban például megismerheti a közönség a korosztályában minden hazai zongoraversenyt megnyert, mindössze 12 éves Váray Domonkost, továbbá Nagy Sándor József és Sütő Illés csellistákat, akik a MÁV Szimfonikus Zenekar csellóművészének, Dávid Krisztinának a növendékei, valamint bemutatkoznak majd a zenekar szólistáiként Sólyomi Pál klarinétművész növendékei Takács Rebeka és Herr Benedek is. De találkozhatnak a hangversenyeken olyan feltörekvő karmestertehetségekkel is, mint Teremi Dárius, és a szintén ígéretes dirigensi jövő előtt álló, Bécsben élő Sugár Nátán.

A MÁV Szimfonikus Zenekar workshopokat és mesterkurzusokat is szervez neves karmesterek és szólisták vezetésével. Büszkeséggel tölti el a zenekart, hogy idén 10. alkalommal kerül sor a Nemzetközi Jorma Panula Karmesterkurzusra, amelyre a világ minden tájáról jelentkeznek a fiatal karmesterek.  A kurzusra 2024.  augusztus 21-26-ig kerül sor, mely nyilvános gálakoncerttel ér véget. 

A MÁV Szimfonikus Zenekar a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős opera és karmesteri diploma hangversenyein, továbbá Szenthelyi Miklós hegedűművész növendékeinek koncertjein is rendszeresen közreműködik.

A minőségi és tartalmas zenei élményekhez jó szórakozást kíván a 2024/25-ös évadra a MÁV Szimfonikus Zenekar!

Hangversenybérletek és műsorinformációk itt