Az „Elemi” (Elemental) az év legnézettebb filmpremierje a Disney+-on, és minden idők 10 legnézettebb filmpremierje között van, az első öt nap alatt 26,4 millióan nézték meg.

Láttunk már olyat, hogy egy könyv filmvászonra kerül. Ez nagyon nehéz ügy, mert sokszor nem sikerül visszaadni a könyv „hangulatát”. Ez talán még nehezebb egy sikeres, több mint százezres példányszámban eladott mesekönyvvel. De a Bogyó és Babóca augusztusban mozikba kerülő első 13 részének sikerült bevarázsolni minket Bartos Erika (a könyvek írónőjének) világába! Fantasztikus 70 percben volt részem! Köszönöm!
Augusztus 12-től látható a hazai mozikban Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány kalandjainak első 13 része. Minden rész 5 perces, és külön címe van: A barátság, A fülgyulladás, A szivárvány, A papírsárkány, Télapó, A barlangi pók, Karácsony, Boszorkányok, Egy nap az óvodában, A kis dongólány, A hóember, Tengeri kaland, és a Tücsök hegedűje. Nekem a téli részek voltak a kedvenceim, mert nagyon szép volt a téli táj, a hóesés.
A filmeket M. Tóth Géza (akit már Oscar díjra is jelöltek) és Antonin Krizsanics rendezte, Bartos Erika könyvei alapján. A Bogyó és Babóca célközönsége elsősorban a kisgyerekek, óvodások, kisiskolások. M. Tóth Géza a sajtótájékoztatón elmondta, hogy eredetileg nem is akarták bemutatni moziban a filmet, a Kedd Stúdió egy 26 részes TV sorozatot akart gyártani. De tartottak egy próbavetítést, ami annyira népszerű volt, hogy úgy döntöttek mozivászonra viszik a sorozatot. Most 13 részt láthat a nagyközönség, a következő 13 részt 2011 májusában mutatják majd be.
Az epizódok hagyományos rajzi animációs technikával, illetve 2D technikával készültek. Az utóbbi húsz évben nem jött ki a Bogyó és Babócához hasonló magyar gyártású rajzfilmsorozat. A gyerekek egyébként otthon is élvezhetik majd a sorozatot, hiszen októberben DVD-n is megjelenik, illetve decembertől két televízió is műsorára tűzi. Még folynak a tárgyalások de valószínűleg a Minimax és a TV2 vásárolja meg majd a sugárzás jogát.
A Bogyó és Babóca zenéjét, és főcímdalát a gyerekek körében népszerű ALMA együttes adja elő. Nekem pedig a legjobban az tetszett a filmben, hogy minden figura szinkronhangját, és a mesélő hangját is Pogány Judit adja. Szerintem nem is találhattak volna jobbat! Pogány Judit elmondta, hogy eddig kb. hetven különböző hangon szólalt meg a felvételek során. Én már itt elájultam, azt gondoltam ez elképesztő! De a művésznő hozzátette, hogy a rekordja 103 különböző hang, amit a Pompom mesékben adott elő!
Bartos Erika elmondta, hogy nemsokára megjelenik a 15. könyv (melyekben egyébként 2-2 történet található). De még 7 kézirat kész van már, és további ötletei is vannak! A könyvek 2008-ban, és 2009-ben is az év gyerekkönyvei lettek. Pogány Judit és Antonin Krizsanics is elismerően nyilatkozott a mesekönyvekről, Pogány Judit unokája pl. közel egy éve mindennap felolvastatja Bogyó és Babóca kalandjait!
Szerintem nagyon jól sikerült a Bogyó és Babóca. Bármilyen kisgyereknek bátran lemerném vetíteni, mert teljesen erőszakmentes. Emellett minden résznek van tanulsága. A figurák pedig nagyon jól sikerültek, átadják az érzelmeket, együtt nevetünk, sírunk a kis állatokkal. Mert nem csak két szereplő van, hanem elég sok pl. Pihe a pillangó, Baltazár a méhecske, Vendel a szarvasbogár, Szellő a szitakötő stb. Az én személyes kedvencem Bogyó a csigafiú volt.
A kis réten (ahol a szereplők élnek) minden nagyon szép, és elképesztően színes. A házikók pedig egyszerűen imádnivalók! A Bogyó és Babóca olyan gyerekkori élményeimet jutatta eszembe, mint a Kisvakond vagy a Lolka és Bolka történetek.
Felnőtt létemre jó érzés volt hetven percre ismét gyerekké válni, elvarázsolódni Bogyó és Babóca világába! Még egyszer szeretném megköszönni ezt a felejthetetlen élményt Bartos Erikának, illetve a rendezőknek: M. Tóth Gézának, illetve Anton Krizsanicsnak! Már most várom a következő 13 részt, és azt, hogy bemutathassam Bogyót, Babócát és barátaikat a hároméves (Kisvakond rajongó) unokaöcsémnek!
9/10 pont
Bogyó és Babóca - 13 rész, magyar animációs film, 70 perc, 2010
Rendező: M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics
Szereplők: Bogyó, Babóca, Pihe, Vendel, Ugri, Baltazár, Döme, Szellő, Egon