A Pál utcai fiúk 100. előadásán jelentette be döntését.

Dobai Aty-t sokan a közösségi média platformokról ismerik, azonban karrierjének legjelentősebb állomásai mégis a színházhoz kapcsolhatók, melytől most egy időre elköszönt; utolsó színházi szerepe A Pál utcai fiúk című nagysikerű magyar musicalban volt, mely pár napja ünnepelte a 100. jubileumát Debrecenben és ami Aty számára egy korszak lezárását is jelentette…

A döntése kapcsán Farkas Kitti beszélgetett Atyval az okokról, érzelmekről és a jövőbeni tervekről:

    "Az első kérdéssel szeretnék már is a tárgyra térni: Miért hoztad meg ezt a döntést?

Körülbelül egy éve érlelődött bennem ez a döntés. Korábban már hoztam egy jelentős határozatot a színházi munkáimmal kapcsolatban: a Covid után hét szerepet adtam vissza, köztük nagyrészt főszerepeket. Akkor úgy éreztem, hogy nézeteim több szempontból sem egyeznek azokkal a színházakéval, ahol akkor játszottam. Nagy levegőt vettem, és védőháló nélkül ugrottam, de életem egyik legjobb döntését hoztam meg. Akkor azonban még nem álltam készen elengedni A Pál utcai fiúk csapatát. Azóta az élet, a média és a közösségi média világába sodort, és őszintén szólva, az utóbbi időben a színház inkább teherré vált, amely mindig megakasztotta az aktuális projektjeimet. Végül azért hoztam meg ezt a döntést, mert az életben néha el kell engedni dolgokat, hogy teret adjunk más nagyszerű projekteknek.

    Milyen volt a 100 előadáson fellépned, hogy tudtad, ez az utolsó?

Izgalmas volt, hiszen 30°C feletti hőmérsékletben játszottunk, a produkció tele van koreográfiákkal és padra fel-le ugrálásokkal, mindezt három réteg ruhában. Hetekkel a 100. előtt természetesen egyeztettem a színházzal és kollégáimmal, hogy ők is felkészülhessenek a következő évadra. A debreceni színháznak utólag is köszönöm a megértést és az együttműködést. Azt hittem, hogy nehezebb lesz elengedni egy ilyen csapatot, de talán az évek, a rutin vagy az, hogy viszonylag régóta érlelődött bennem ez a döntés, megkönnyítette a folyamatot. Nagyon szeretem ezt a társaságot, már a próbafolyamat alatt egy igazi osztállyá kovácsolódtunk. Mindenki sajnálta, hogy kiszállok, és ezt a tudtomra is adták, ami belül nagyon jól esett.

    Mi a legkedvesebb emléked a darabról?

Most hirtelen több emlék is eszembe jutott. Az egyik kedvencem a darab vége felé egy jelenet, amikor Boka és Nemecsek beszélgetnek a színpad elején, mi többiek pedig a háttérben egy lassított jelenetet játszunk. Ilyenkor mindig valakit felemelünk a magasba, és néhány másodpercig tartjuk. Legyünk őszinték, nem én vagyok a legkönnyebb szereplő a darabban, de a többiek örömére mindig nagy lelkesedéssel vetettem magam a tömegbe, hogy engem emeljenek fel. Utólag is bocsánat, srácok! Viszont az utolsó előadásomon ők jöttek oda a jelenetben, és engem szerettek volna még egyszer utoljára felemelni.

A másik emlékem egy furcsa rituálénkhoz kötődik. Aki aznap játssza az utolsó előadását, azt a darab végén ruhástól belehelyezzük (hogy szépen fogalmazzak) a medencébe. Természetesen hosszasan tiltakoztam, de végül én sem úsztam meg szárazon.

    Tervezel mostanában színházi előadásban szerepelni?

Vannak dolgok, amelyekben nem tudok és nem is szeretek előre tervezni; jelenleg a színház is ilyen. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy hamarosan visszatérjek a színpadra, de természetesen nyitott vagyok olyan lehetőségekre, amelyekben látok fantáziát, és úgy érzem, hogy hitelesen tudok benne szerepelni.

    Milyen projekteken dolgozol most?

Számos céggel van folyamatban együttműködésem, amelyeket nagyon szeretek csinálni, mert itt egy kicsit a magam ura lehetek, és én osztom be az időmet. Emellett, három új dalom is készen van, ezzel túl sokat árultam el?"

(fotó Csokonai Nemzeti Színház Debrecen)