A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Szeptember 11-én indul a Képmás-estek őszi-téli programsorozata, amely decemberig tartalmas és inspiráló színházi és filmes alkalmakkal várja az érdeklődőket.
Az esteken a szórakozás és a személyes találkozás élményén keresztül egy kicsit más szemmel láthatjuk saját életünket és mindennapi problémáikat, miközben szakértői válaszokat kaphatunk az adott témában felmerülő kérdésekre.
Folytatódik a Színház és pszichológia valamint a Film és pszichológia sorozat. Az improvizációs előadások és a hozzájuk kapcsolódó szakértői beszélgetések olyan kérdéseket vizsgálnak, mint a férfiak családban betöltött szerepe, az érett személyiség jellemzői, az élet újratervezése nem várt események után vagy az ünnepek előtti és utáni lelki kihívások. A témákat a Nézőművészeti Kft. színészeinek improvizációi közelítik és távolítják, átéléssel és humorral. Első estünk folytatja a tavasszal megkezdett sorozatot, az anyósok után az apósok kerülnek terítékre Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus és kiképző családterapeuta segítségével.
A Film és pszichológia sorozat gyakran tabunak számító társadalmi kérdésekről indít párbeszédet magyar rövidfilmek segítségével. A filmvetítéseket követő beszélgetésekben szakértő vendégünk mellett gyakran a rendező is részt vesz. Terítékre kerülnek olyan fontos kérdések, mint az iskolai zaklatás (Az utca másik vége), az időskori konfliktusok okai és megoldási lehetőségei (Cicaharc), az ötvenes nők családban betöltött szerepe (Tavasz), valamint a kiégés és motiválatlanság problémája (Spread My Fuzz and Fly Away). Ezek az estek nemcsak a filmművészet kedvelőinek szólnak, hanem mindazoknak, akik szívesen gondolják tovább az alkotások által felvetett témákat.
A Képmás-estek programjai:
Após a háttérben – Színház és pszichológia
Dátum: 2024. szeptember 11., szerda 19 óra
Helyszín: MOMKult, Kupolaterem
Téma: Apák, apósok, nagyapák és nagyapósok szerepe a családi rendszerben
Résztvevők: Soltész Bözse és Katona László (színészek), Kozma-Vízkeleti Dániel (klinikai szakpszichológus).
Az utca másik vége – Film és pszichológia
Dátum: 2024. szeptember 18., szerda 19 óra
Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem
Téma: Az iskolai zaklatás kezelése
Film: Az utca másik vége (22 perc, rendező: Nagy Kálmán)
Résztvevők: Farkas Júlia családtudományi és családterápiás szakember, Nagy Kálmán, rendező
Ne légy gyerek! – Színház és pszichológia
Dátum: 2024. október 9., szerda 19 óra
Helyszín: MOMkult, Kupolaterem
Téma: Érett és éretlen személyiség a különböző kapcsolati helyzetekben
Résztvevők: Mosolygó Sára és Kálmánchelyi Zoltán (színészek), dr. Berentés Éva (pszichológus).
Cicaharc – Film és pszichológia
Dátum: 2024. október 17., csütörtök 19 óra
Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem
Téma: Időskori konfliktusok és azok kezelése
Film: Cicaharc (18 perc, rendező: Varga Gábor)
Vendég: Varga Gábor
Újratervezés – Színház és pszichológia
Dátum: 2024. november 6., szerda 19 óra
Helyszín: MOMKult, Kupolaterem
Téma: Nem várt nehézség utáni élet újratervezése
Résztvevők: Nézőművészeti Kft. színészei, Polus Enikő (mentálhigiénés szakember).
Tavasz – Film és pszichológia
Dátum: 2024. november 20., szerda 19 óra
Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem
Téma: Idősödő nők és családi szerepek
Film: Tavasz (18 perc, rendező: Roszik Fruzsina Zsuzsanna)
Résztvevők: Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus, Roszik Fruzsina Zsuzsanna
Spread My Fuzz and Fly Away – Film és pszichológia
Dátum: 2024. december 4., szerda 19 óra
Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem
Téma: Kiégés és motiválatlanság megelőzése és kezelése
Film: Spread My Fuzz and Fly Away (5 perc, rendező: Mazzag Izabella)
Hogyan teltek az ünnepek? – Színház és pszichológia
Dátum: 2024. december 11., szerda 19 óra
Helyszín: MOMkult, Kupolaterem
Téma: Az ünnepek utáni lelki, érzelmi kihívások