Akciódúsan Párizsban - Párizsból szeretettel

Francia akciófilm, amerikai főszereplőkkel. Ez a kontraszt jellemzi a Párizsból szeretettel
című filmet.

A főszerepre egy ízig-vérig amerikai színészt választottak John Travoltát, akit legutóbb is egy kemény fiú szerepében láthattunk (Hajsza a föld alatt). Travolta ezúttal is jól játssza szerepét, de ettől még nem lesz túlságosan izgalmas a film.

James Reese (Jonathan Rhys Meyers) az amerikai nagykövet személyi titkárjaként irigylésre méltó luxus életet él Párizsban. James szárnysegédként, másodvonalbeli hírszerző és operatív-tiszt is egyben, de nagy álma, hogy egy igazi CIA bevetésben is részt vegyen. Ez szinte elérhetetlennek látszik. Évek óta cserélgeti különböző kocsik rendszámtábláit a CIA megbízásából, de komolyabb feladatot nem adnak neki. A szerencse akkor mosolyog rá, amikor emberhiány miatt egyszer csak megkapja élete küldetését. Partnere nem más mint Charlie Wax (John Travolta) aki a CIA egyik legképzettebb kommandós-szuperügynöke. Kicsit bolondosnak tűnő figura, de ha egy személyben kell húsz embert leteríteni, akkor bármikor lehet rá számítani. James kiképzése itt el is kezdődik, de szerepe elsősorban a vér látványának megszokása ugyanis Wax minden munkát elvégez. Ettől is lesz túlságosan kiszámítható a film, hiába a jó akciójelenetek a végét már úgyis tudjuk: Wax minden helyzetben nyer.

Egy Párizsban játszódó filmnél szinte elengedhetetlen a szerelmi szál. Mivel Wax túl “kemény” a szerelemhez ez most James Reese feladata lesz. Nagy szerelme ugyanis nem csak őrjítően szexi, de mint később legalább olyan veszélyes is.

A film nézése közben kicsit olyan érzésem volt, hogy egy félkész forgatókönyv alapján dolgoztak az alkotók. James Reese szerepén a szerelmi vonal nem sokat dob és Wax is kerülhetett volna egy-két izgalmas jelenetbe. Ráadásul nem értem a film Párizshoz való kapcsolódását. Mintha egy propagandafilmnek szánták volna, hogy Párizsban is történnek kemény dolgok és ott se minden csak a szerelemről szól.

Aki szereti Travoltát, annak meleg szívvel ajánlom, de egy igazi akciófilm rajongót nem fog lekötni a film.

7/10 pont

Párizsból szeretettel (From Paris with Love) - francia akciófilm, 92 perc, 2010
Rendezte: Pierre Morel
Szereplők: John Travolta (Charlie Wax), Jonathan Rhys-Meyers (James Reece)