2017. október 23. - hétfő

Hippolyt, a lakáj – a Karinthy Színházban

Kinyomtatom...

Felgördül a függöny, s várunk. Vajon milyen lesz? Nekem eddig Hippolyt és Schneider – Csortost és Kabost jelentette.

„. a Karinthy Színház a 29. évadát kezdi (2010/2011 évad). Buda folyamatosan játszó egyetlen kőszínháza. Az un "szakma" még ma is zavarban van, ha értékelnie kell a létét. Vagy pláne, a művészi teljesítményét. A bírálóknak nem érdeke, hogy túl sokat foglalkozzanak vele. Külföldi fesztiválokra nem kísérhetik el az előadásait. Szaklapjait sem árusíthatja az előcsarnokában. Színházi sznobjaink ajkukat biggyesztve legyintenek: bulvár, kommersz, üzleti vállalkozás. A Karinthy Marci gyerekjátéka. A színház kicsi, szegényes, kültelki és alatta marad a művész színházak színvonalán, selypegik. „ – olvasom a színház honlapján, s mivel még nem voltam ott egy előadásán sem, kicsit körülnéztem a neten, hová is szól a jegyem.

Most itt vagyok, hát igen, a Bartók Béla út a köznapjait éli, jönnek, mennek az autók, buszok. Nincs csillogás, nincs villogás, csak úgy besétál az ember az utcáról a színházba, s máris bent van, egy lépésre a pénztár, két lépésre a ruhatár. A színházterem se nagy, nem beszélve a színpadról. A nézőtér első sora ott kezdődik, ahol véget ér a színpad. A zenészek oldalt, szinte a falba vájva ülnek, állnak a hangszereik mellett.

Karinthy Színház: Hippolyt, a lakáj

Felgördül a függöny, s várunk. Vajon milyen lesz? Nekem eddig Hippolyt és Schneider – Csortost és Kabost jelentette. Mikor 1999-ben újból filmre vitték a történetet, nem mondom, hogy nem nevettem rajta, de választás esetén maradnék a réginél. A történet mai korra való át- és kifordítása érdekes, s talán a mai generációnak jobban átadható, mint a régi – nem vitatom, de én a Csortos-Kabos duónál maradok.

Persze, ne legyek naiv, nem lehet és nem is érdemes visszanyúlni annyira a múltba, valamennyire csak át kell formálni a darabot, lesöpörni róla az évek porát. Míg a régi filmből nekem a korabeliség érződött, az akkori valóság kifigurázása, addig most, a színházi előadásnál nem volt semmi kétségem afelől, hogy valami régebbi dolgot „játszanak el”. Valami múltból előhozott történetet, amelynek a jelenhez csak nagyon áttételesen van kapcsolata. Van valami, ami úgymond általános érvényű, gondolok itt a sznobság kifigurázása, de azok a jelenetek, amelyek során ez megfogalmazásra kerül - letűnt és eltűnt szokások, szituációk kapcsán kerül bemutatásra. Nem várunk társadalmi mondanivalót (legalábbis én), csak valami könnyed kikapcsolódást - miközben tudom, hogy ”jó” lesz a vége.

Koltai Róberttől” kicsit féltem”, nem szeretem, amikor az érthetőség határán mozog a beszéde. Arra gondoltam, vajon felbukkan-e a ’99-es filmbeli Schneider avagy tud hozni egy másik Schneidert? Szerencsére, tud. Érzésem szerint „megzabolázza” játékát, hogy ne csússzon át nyílt karikatúrába, ne akarjon mindenáron megnevettetni, hagyjon a többi szereplőnek is teret, mindez egyértelműen jót tesz a játékénak. Amellett saját egyénisége is áttűnik a figurán. Jobb, mint a filmen – vagy más? Más, de nekem így jobb, sőt jó.

Voith Ági – mindent megtesz, hogy a „butuska, gazdagokat utánzó, a felkapaszkodott polgár üresfejű feleségét” eljátsza, de mindezt olyan belülről áradó eleganciával, hogy hihetetlen. Miközben teljesen természetesen viseli a fantasztikus ruhakölteményeket – elég egy mozdulat, egy mondat, egy odaillő hangszín, hogy teljesen képben legyünk, s elhiggyük a sznobságot, s élvezzük a komikumot.

Az operettből átvett szokás szerint itt is van egy idealizált szerelmespár és egy hús-vér - itt-ott pajzán párocska . Míg Terkának, a Schneider-lánynak van egy-két alkalom, hogy megcsillantsa színészi képességeit – például felsorolja Hippolytnak a heti programját - a bonviván szerepe valahogy szürkére sikeredett (bár nagyon elegáns barna öltönyt visel). Julcsa és Tóbiás szerepük szerint is jobban számíthatnak a tapsra, ami be is jön. A taps azonban nemcsak a szerepüknek, hanem színészi játékuknak is méltán szól.

Rossz lánynak, fiúnak lenni sokszor sokkal hálásabb feladat, mert többet mutathatnak meg magukból a színészek. Míg Kapócs Zsóka a szép, fiatal, csinos könnyűvérű nőt játsza el látszólag hatalmas könnyedséggel és természetességgel - Szírtes Balázsnál az alkatára igazított gigerli „művi”, de ezáltal nevettető viselkedés dominál. Bár az egész darab paródiának is felfogható, igazából Makáts főtanácsos szerepe és viselkedése paródia a szó igazi értelmében, s mint ilyen, másságával még jobban felfokozza a hangulatot és készíti elő véget, a megoldásokat.

No és hol van Hippolyt? Nem a végén, hanem az elején szoktak a főszereplőről írni. Galla Miklós hangja vagy amit a hangjával „csinál” az igen jellegzetes. Sokáig ízlelgettem, hogy vajon Hippolytos-e? Nem egyszerű dolog kiállni a színpadra, amikor a közönség egy része még biztosan Csortos Gyulához hasonlít. Ő nem Csortos, se hangjában, se alakjában – de úgy gondolom, igen jól oldotta meg a szerepet. Volt benne valami hasonlóság Csortoshoz, de annál lágyabb volt beszédében és magatartásában. Én szerettem volna egy kicsit határozottabb hangú, határozottabb mozgású lakájt.

Bárhogy is volt a bemutató és lesz a folytatás, ha megmarad ez az összhang a szereplők között és azt a színvonalat hozzák, amit a bemutatón - úgy gondolom, a közönség dőlni fog a nevetéstől, s köszöni, hogy kiszakadhatott két órára a valóságból.

A díszlet - bevezetőben említett - „szegényes … színház” – képébe nem illik bele: nagyon szép, korhű, látványos. A jelmezekről is ugyanez a véleményem azzal a kiegészítéssel, hogy a szereplők még viselni is tudják a ruhákat – amely adódik színészi képességükből, de valószínűleg a jelmeztervező figyelembe vehette a szereplők egyéniségét is - itt igazából kérdőjelet tennék a mondatom végére. Így volt?

A rendezésről, a világosításról és a zenéről írjanak a szakértők – de akárki akármit mond, érdemes eljönni ebbe a kicsi színházba jó nagyokat nevetni csak úgy - vagy arra gondolva: sznobság mindig van, csak éppen a konkrét megjelenési formája más….

Jó szórakozást!

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

fotó: BalazsIstvanBalazs

Az egyszeri előadás szereplői: Bata Éva, Bárnai Péter, Soós Attila.

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix

A táncé a főszerep a Gárdonyi Géza Színházban.