Normális vagy őrült? - Mezítláb

Vajon meddig tart a testvéri szeretet? Hol húzódik meg az őrület határa? Ezekre a kérdésekre keresi a film a választ. Az biztos, hogy ez volt a legkülönlegesebb film, azok közül, amiket megnéztem a Titanic Filmfesztiválon. Több szempontból is pozitívan csalódtam pl. Diane Krueger egy teljesen új oldalát mutatja meg, a számomra eddig nem túl ismert Ludvine Sagnier pedig elképesztő színészi teljesítményt nyújt. Könnyedén játssza el a mezítlábas, fűben guruló, a természettel szinte eggyé váló fiatal lányt. Fergeteges film!

Több szempontból is nagyon tetszett a film: egyrészt a már említett színészi teljesítmény miatt, másrészt a sok fordulat miatt, ami a közel másfél órában bekövetkezik. Ez a francia film olyan kérdéseket feszeget, amihez eddig nem sok rendező „nyúlt hozzá” pl. hol húzódik meg az őrület és a zsenialitás határvonala? Meddig vagyunk kötelesek gondoskodni valakiről? Milyen alapon döntjük el valakiről, hogy őrült? Képesek vagyunk-e megváltozni egy másik ember kedvéért?

Én azt gondolom, hogy a rendező Fabienne Berthaud egyszerűen zseniálisan alkotta meg Lily karakterét. Ez a fiatal lány más, mint a többiek: harmóniában él a természettel (beöltözteti a fákat, kitömi a döglött állatokat, elalszik a fűben, imád fára mászni). Semmi sem zavarja meg nyugodt kis életét, békében éldegél anyjával egy vidéki házban. Ám amikor tragikus körülmények között elveszíti anyját, minden megváltozik. Lily a gyászt is sajátságosan éli meg, nem húz fekete ruhát, anyja sírjára színes terítőket, fotókat ragaszt. De mi nézők tudjuk, hogy itt most valaminek történnie kell: hiszen egyértelmű, hogy Lily nem tud gondoskodni magáról. A nővére, Clara Párizsban él a férjével egy teljesen „normális” életet. Itt merül fel először, hogy vajon mit is jelent a normális élet kifejezés? Egy boldogtalan házasságot (mert első pillanattól kezdve látszik, hogy Clara és Pierre nem boldogok) vagy egy önfeledt és szabad életvitelt?
Clarat egyébként Diane Kruger játssza, akit számtalan filmben láthattunk már pl. a Nemzet aranya, a Trója, a Mr. Nobody, a Becstelen Brigantyk, vagy legutóbb az Ismeretlen férfi.

Először az a terv, hogy Lily ott marad a vidéki házban, a szomszéd mindennap átjön néhány órára és Clara minden hétvégén meglátogatja. Ám nagyon gyorsan kiderül, hogy ez nem fog működni. Clarának Lilyhez kell költözni és gondoskodni róla, szinte szolgálni őt. Ehhez azonban Clarának nehéz döntést kell hoznia: fel kell adnia a munkáját, a férjével való együttélést, mindent. Hatalmas áldozat, amit Lily nem igazán tud meghálálni. Én rendkívül türelmes embernek érzem magam, és a saját testvéremet is nagyon szeretem, mégis felmerült bennem a kérdés: Vajon el tudnám-e viselni Lily hóbortjait, ha az én kishúgom lenne? Vajon nem akarnám-e belefojtani a kádba? Nos őszintén szólva minden elismerésem Claraé.

A film befejezését is nagyon jól készítette el a rendező. Nem a normálishoz hasonul az őrült, sokkal inkább fordítva. De nem az történik, hogy Clara is megőrül: csak sokkal szabadabb életet kezd élni, nem törődik a jövővel, a mának él.
Azt még el kell mondanom, hogy Lily minden furcsa szokása ellenére, nagyon sok dolgot nagyon „normálisan” lát, és sok igazságot mondd ki a film folyamán.
Mindezek ellenére ezt a filmet, inkább a művészfilmek kedvelőinek ajánlom, azoknak, akik szeretnek elgondolkodni egy film mondanivalóján, azoknak akik a moziból kijöve és szeretnék azon gondolkodni: „én mit tettem volna a helyében?”

9/10 pont

Mezítláb - Pieds nus sur les limaces (Lily Sometimes), francia filmdráma, 87 perc, 2010
Rendező: Fabienne Berthaud
Szereplők: Diane Kruger, Ludvine Sagnier