Kiosztották a 7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait

Véget ért a 7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, ahol idén 962 nevezésből 93 alkotás került a versenyprogramba, melyet az előzsűrit követően a helyszínen a közönséggel együtt tekintett meg az Országos Diákzsűri és a nemzetközi zsűri is, melynek tagjai voltak: Djinn Carrénard, fiatal francia filmrendező, Riina Mikkonen, a Tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Média Központ igazgatója, Kocsis Ágnes, filmrendező és Wolfgang Leis, marketing szakember.

Elsőként az Országos Diákzsűri tagjai (Tóháti Zsuzsa, Vargha Márk Péter, Nemes-Jeles Veronika léptek a színpadra és indokolták döntésüket:
„Az Országos Diákzsűri különdíját olyan film kapja, ami nem akar többet vállalni, mint ami 15 percbe belefér, nem bonyolódik felesleges szálakba. Egyszerűen, kompaktan, mégis nagyon erősen mutatja be a témáját. Zomborácz Virág Valami kékje igazi kisjátékfilm.”
Zomborácz Virág: Valami kék / Something Blue (HUNGARY)
„A Diákzsűri animációs különdíját olyan film kapja, ami csak részben animáció. A rajzolt és a valós részek külön-külön is nagyon jók, és egymáshoz illesztésük is kiváló. Habár a diákzsűri szívesen élné további életét rajzfilmfiguraként, megértjük, hogy az Out of Erasers hősnője nem szeretné, hiszen a filmbeli rajzvilág komor és sötét.”
Erik Rosenlund: Out of Erasers / ELFOGYOTT A RADÍR (Sweden – Denmark)
„Az Országos Diákzsűri fődíját a Budapest Short Film Festival idei hatalmas mezőnyéből a zsűritagok egybehangzó véleménye szerint kimagasló spanyol Los Gritones / The Screamers nyeri. A jó érzékkel rövidfilmes formába fogalmazott és elemi erővel ható poén történetté növi ki magát a vásznon, a színészvezetés, a szereplőválasztás és az operatőri munka harmonikus triumvirátusának köszönhetően.
Roberto Perez Toledo: Los gritones / The screamers / KIÁLTOZÓK (Spain)

2011. február 1. 0:55 - Zomborácz Virág: Valami kék ©Zomborácz Virág: Valami kék
Zomborácz Virág: Valami kék

A szervezők miután megköszönték a diákok munkáját, következhettek a nemzetközi zsűri kategória díjai, melyeket a zsűri nevében Wolfgang Leis adott át a jelen lévő alkotóknak. Mindenki nagy örömére sorban érkeztek az alkotók átvenni a díjakat:

BuSho Award 2011 BEST ANIMATION
Bertóti Attila: Ariadné fonala / Ariadne's thread (ROMANIA – HUNGARY)

BuSho Award 2011 BEST EXPERIMENTAL
ILLÉS ISTVÁN: TRACK32 (HUNGARY)

BuSho Award 2011  BEST IDEA/SCREENPLAY
DÉsi AndrÁs GyÖrgy - MÓray GÁbor: Az utolsÓ kÉp / The Last Picture (HUNGARY)

BuSho Award 2011 BEST CINEMATOGRAPHY
KÁRPÁTI GYÖRGY MÓR: ERDŐ / FOREST, OPERATŐR: HARTUNG DÁVID (HUNGARY)

BuSho Award 2011 BEST COMEDY
FRANÇOIS PAQUAY: LE CON / THE IDIOT (BELGIUM)

BuSho Award 2011 BEST PERFORMANCE / BEST „SCREAMERS”
ROBERTO PEREZ TOLEDO: LOS GRITONES / THE SCREAMERS (SPAIN)
SZEREPLŐK: RUTH ARMAS ÉS FRAN RODRÍGUEZ CASTILLO

BuSho Award 2011 BEST COLLECTION:
AGENCIA FREAK (SPAIN)
Mielőtt kihirdették a 7. BuSho fődíjas alkotásait, Miomir Rajcevic, a nemzetközi zsűri tagja röviden összefoglalta a zsűri véleményét, mely szerint nagyon színvonalas programot láthattak a nézőkkel együtt a remekül szervezett fesztiválon, egyetlen dolog hiányzott csupán: a versenyprogramba került magyar alkotók részvétele sajnos ezúttal is elenyésző volt.

BuSho 2011 main prize BRONZE BUSHO
Egy metaforikus világ koherens megjelenítéséért.
GUILHAD EMÍLIO SCHENKER: LAVAL / WHITE / FEHÉR (ISRAEL)

BuSho 2011 main prize SILVER BUSHO
Anca Miruna Lazarescu: APELE TAC / SILENT RIVER / CSENDES FOLYÓ (Germany – Romania)
A szolidaritás valósághű és érzelemdús, ugyanakkor kiegyensúlyozott ábrázolásáért.

BuSho 2011 main prize GOLD BUSHO
Az emberi természet eredeti módon való ábrázolásáért.
Kote Camacho: LA GRAN CARRERA / THE GREAT RACE / A NAGY VERSENY (Spain)