Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.
Az ünnepi év sok-sok munkával telik a Hooligans számára, aminek eredményeit a rajongók élvezhetik majd különböző kiadványok és egy év végi szuperkoncert formájában.
Nyolc stúdióalbumot követően november 10-én megjelet egy dupla válogatáslemez, melyen a legnagyobb Hooligans slágerek szerepelnek. „Aszerint válogattunk a Best of-ra, hogy a koncerteken melyek a legsikeresebb dalaink, tehát valójában nem mi, hanem a közönség választott...” – fűzi hozzá Tóth Tibor, a Hooligans gitárosa.
©Hooligans: Best of
Hooligans: Best of
A dupla CD-n 30 felejthetetlen Hooligans sláger van, melyek összességében rendkívül jól reprezentálják az eltelt 15 évet. A dalok természetesen újramaszterelve, felújított hangzással kerültek fel a korongokra. Három korábbi szerzeményt, a ’Paradicsom’-ot, az ’Őrangyal’-t és ’Várok Rád’-at újra is hangszerelték a kor szellemének megfelelően.
Aki rendszeresen jár a Hooligans koncertjeire, már sejtheti, hogy mely dalok szerepelnek az albumon, hiszen a fiúk az idei jubileumi országos turnén ezeket adják elő élőben. Az ünnepi év alkalmából emellett egy dokumentumregénnyel is kedveskednek a közönségüknek, és mindennek megkoronázásaként december 11-én a Papp László Budapest Sportarénaban egy nagykocerttel zárják az évet.





















