©Most gyorsan le kell írni „Asperger-szindróma” és autizmus – hogy tudjuk, miről is van szó. De inkább csak ennek ürügyén – mármint Asperger-ürügyén pár mondat:

Kinek mikor, nekem a Száll a kakukk fészkével kezdődött, aztán az Esőemberrel folytatódott, közben kis intermezzó volt a Virágot Algernonnak. S utána meg a többi, mint például ez: ”nézz a szemembe” című könyv, írója az amerikai John Elder Robison.

Nem, nem! ezekben a könyvekben nem az autizmus az összekötő kapocs, hanem az, hogy mindegyikben a másságról van szó. Arról, hogy valaki nem „átlag”, hogy kilóg a sorból - legyen az gyerek avagy felnőtt. Ez a téma. Hol a határ, amin belül maradva elfogadja társadalom, a környezet a „nem átlagos viselkedést”, hol, mikor és hogyan kell (lehet, érdemes, etikus stb.) beavatkozni? Ki alkalmazkodjon: az „oda nem illő” avagy a környezet? Mennyit lehet elviselni a határ két oldalán? És tulajdonképpen, ki mondja meg, hogy hol húzzuk meg a vonalat – mondjuk ki ezt egyszerűen: hol a határ a normális és a nem normális viselkedés között?

Én a humanistább látásmód és a tudomány fejlődésének egyaránt tulajdonítom, hogy az enyhébb – mondjuk úgy - magatartás zavarokkal élők és az orvosilag is sérültnek, betegnek mondható emberek viselkedése mögött olyan idegi-fejlődési rendellenességet is keres a tudomány manapság, amely megmagyarázza a viselkedést kiváltó, egyén akaratától független okot.

Talán divat is mostanában az autistákról, erről az idegi-fejlődési rendellenességben leledzőkről írni – sőt, maguk az autisták is írnak könyvet magukról. Hát ez is egy ilyen könyv. A szerző, Jonh Elder Robison Asperger szindrómás – amit az autizmus egyik válfajának tartanak. Robison az életét írja le, úgy, ahogy „megélte” – ez egy nagyon fontos momentuma a könyvnek. Ha vannak elképzeléseink az Aspergeresekről – és ugye vannak – jó alkalom, hogy azt az ő bőrükből, az ő szempontjukból nézve is megismerjük. Nézz a szemembe – így a könyv címe, s vajon el tudjuk-e képzelni, hogy valaki nem tud a szemünkbe nézni? El tudjuk-e képzelni, hogy a visszahúzódó emberben egy olyan ember küzd, aki kapcsolatokat akar – csak képtelen rá?

A könyv? Elolvasva lehet azon is morfondírozni, hogy vajon örökölhető avagy nem örökletes ez a rendellenesség - azon is, hogy vajon a környezetnek van-e szerepe a szindróma kialakulásában? El lehet gondolkodni, hogy mit lehet-lehetne segíteni egy Aspergeresen? Mindamellett lehet egy olyan olvasat is, hogy felmerül bennünk az a felismerés: saját magunk önismerete mennyire fontos, milyen sokat segíthet problémáink megoldásában. Pár oldalon feltűnik a gondolat, hogy vajon tényleg betegség-e ez – több érintett nézete, hogy ez inkább állapot, s a „gyógyítással” a személyiségbe nyúlnak bele, s talán több veszítődik el így belőlük, mint kellene.

A könyv? Történetek a gyerekkortól a kamaszkoron át, egészen a felnőtt korig. Kemény valóság: alkoholista apa, zárt osztályt is megjárt anya, segítő, de aztán a kiszolgáltatottsággal visszaélő „szakember” – és küzdelem a megélhetésért, a megkapaszkodásért, a beilleszkedésért. Háttér: Amerika, a KISS együttes füstokádó gitárja, számítógépes játékok tervezése, luxuskocsik, egy darabokra tört, de mégis összetartozó család az 1960-as évektől napjainkig.

Érdemes elolvasni.

John Elder Robinson: Nézz a szemembe, 2012
Kossuth kiadó, ISBN: 978 963 09 7030 3