Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé - 2014. június 12-15.

Rohamosan közeleg és végre itt lesz az a 4 nap, amikor ha nem is a világ, de az ország szeme mindenképpen a Viharsarokra szegeződik: a sör és a csülök legnagyobb hazai ünnepe, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé idén 2014. június 12 és 15. között várja a látogatókat Békéscsabán.

A rendezvény első napján a szokásoknak megfelelően az ejtőernyősöknek köszönhetően az égből érkezik az első söröshordó. Nem csak az országban, de talán még a világon sem volt olyan sörfesztivál, ahol mintegy 100 fajta csapolt sörrel ismerkedhetnek meg a látogatók, és a bátrabbak kóstolhatnak végig. A fesztiválon a Borsodi Sörgyár és a Pécsi Sörfőzde erre a fesztiválra gyártott kézműves termékei mellett figyelmet érdemelnek a kisüzemi házi sörfőzdék, akik igazi különlegességeket hoznak el a fesztiválra. Mellettük lesznek spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is. Csak párat említsünk a különlegesebb fajtákból: lime-al ízesített cseh sör, Köstritzer – német fekete sör, Estrella – spanyol világos sör, grapefruitos búzasör. És az országban a fesztiválon debütál elsőként a Sümegi Sörfőzde Dínók csemegéje nevű nedűje, amely egy igazi ribizlisör!

A fesztivál söre, mint mindig idén is a Hunyadi Mátyás sör, amelyet nem csak a megszokott világos formában lehet majd megkóstolni. Külön a fesztivál tiszteletére ebben az évben barna, meggyes, szilvás, apátsági barna, szűrt, szűretlen és citromos alkoholmentes változatban csapra vernek a nedűből.
Magyarország leglátogatottabb Sörfesztiválján és egyetlen csülökparádéján a hagyományokhoz híven a sört 1 literes korsókból fogyaszthatják a folyékony kenyér szerelmesei. A sörhöz kiválóan illő csülökből sem lesz hiány: lesz itt füstölt, főtt, grillezett és a hagyományos szaftos-ragadós csülökpörkölt is.

Szombaton ismét a baráti társaságoké a főszerep, azaz Magyar Konyha - Csülökpörkölt főző verseny, ahol Magyarország legjobb pörköltjét 100.000 Ft-al díjazzák! Nem tévedés, jól olvasták százezer forinttal! A versengés során minden esztendőben több mint 100 csapat bográcsában rotyog a pörkölt. Nem csoda, hiszen a feladat egyszerű: a szervezőktől kapott 3 db egész hátsó csülökből kell elkészíteni a pörköltet. Az idei évben a Vitaricum Kft. jóvoltából a csapatok a zöldségeket is megkapják a főzéshez, így már minden adott a nagyszerű étek elkészítéséhez. De nem csak szombaton lesz csülökpörkölt főző verseny: csütörtökön a civil szervezetek méretik meg magukat, pénteken pedig Körös Völgyi Ifjúsági versenyt tartanak. A fesztivál zárásaként pedig vasárnap Bográcsozás a gyermekekért-jótékonysági csülökpörkölt főző verseny lesz, ami nagycsaládosok és az ÁGOTA-Alapítvány részvételével zajlik.

A gasztronómia mellett a kulturális műsorok is szerepet kapnak: a Saragossa Band mellett a magyar zenei élet nagyágyúi lépnek színpadra. A Békéscsabai Jókai Színház ebben az évben is a fesztivál kulturális partnere, akik számos nagyszerű programmal színesítik a kínálatot: Kolozsvári bíró, Dzsungel könyve, Bóbita, Toldi, István a király táncai és énekei. A fesztivál zárásaként a nagy szépszerűséggel futó Fölszállott a páva műsor gálaelőadását tekinthetik meg a látogatók. Egyébként a vasárnap igazi családi nap lesz ez, az első 500 gyermek meglepetés ajándékban részesül, és a programok is nekik és családjuknak szólnak majd: Bóbita színházi előadás, Kaláka együttes gyermekműsora, Dalok és táncok a Dzsungel Könyve című darabból. Ezt követi az István a király táncai és dalai, aminek keretében közös tánctanulást szerveznek az István a király című előadás táncosaival. Később is a táncé marad a főszerep, hiszen a színpadon ifjú táncosok bemutatkozása várható, majd pedig a már említett Fölszállott a páva gálaelőadást. Utóbbira érdemes időben érkezni, hiszen igazi színházzá alakul a tér: ültetéses műsorral várja a látogatókat a fesztivál.

A vasárnapi napon a belépés ingyenes minden látogató számára. A szervezők arra kérik a látogatókat, hogy a belépőjegyre szánt összeget dobják be a bejáratnál elhelyezett gyűjtőkbe, hiszen nemes célra történik a felajánlás: a Békéscsabai Mentőalapítvány részére egy végtagrögzítő vákuumsínt szeretnének az összegyűlt felajánlásokból vásárolni. Délelőtt 10.00-tól a Békéscsabai Mentőalapítvány be is mutatkozik a rendezvényen, sok szeretettel várják az érdeklődőket, hiszen többek között bemutatják azt az eszközt is, amit szeretnének a befolyt felajánlásokból megvásárolni. A futball szerelmeseinek sem kell lemondani a gasztrokulturális élményekről: mivel a fesztivállal egy időben kezdődik a futball világbajnokság, a foci kedvelői egy LED falon követhetik majd a torna eseményeit. Természetesen egy korsó jéghideg sörrel és ropogós csülökkel a kézben.

A fesztivál kísérőrendezvénye a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amely során a rendezvényre kilátogatók
megismerkedhetnek a Kárpát-medence jellegzetességeivel, mezőgazdasági termékeivel, sajátosságaival, kézműves értékeivel a környező településektől kezdve a nagy múltú gyártókig. A kiállítás 3 napja során a cél, hogy a Kárpát-medencében működő, magyar kötődéssel rendelkező, illetve hazai kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok, kézművesek és egyéb értékeket képviselő szervezetek megjelenjenek, kiállítsák és bemutassák termékeiket és értékesítsék azokat.

A kiállítás fővédnökei Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A kiállítás védnöke Farkas Zoltán, a Békés megyei Közgyűlés elnöke.
A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé fővédnöke Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.