A 2014. Év Bortermelője díj nyertese: Dúzsi Tamás, a Szekszárdi borvidékről.

A Magyar Bor Akadémia idén 24. alkalommal adta át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését.

Számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és chef küldte el jelölését. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

Az idei verseny több okból is izgalmas volt. Nagy változás, hogy a néhány elemében módosított választási eljárás során 450 jelölőt kiválasztva, számukra névre szóló felkérést küldött az Akadémia. A felkérteknek – az elmúlt évek egy jelöléséhez képest – idén 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Ebben az évben először, a díj korábbi győztesei is lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak az ötfős jelölt listára. (A jelölők listája megtalálható az Akadémia honlapján.) A díj eddigi életében először fordult elő, hogy az öt jelölt körébe jutott borászok egyike visszamondta a felkérést. Heimann Zoltán negyedik alkalommal került a jelöltek közé. A borász megköszönte a megtisztelő lehetőséget, az őt jelölők támogatását, de úgy döntött, hogy mégsem vesz részt a megmérettetésen.

„A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk a legtöbbet borainkból kihozni, jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama.”  - mondta Dúzsi Tamás.      

Az egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 64 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, és elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család. Ha ki kellene emelnie kedvenc borát, akkor Tamás nehezen tudna választani, mint ahogy a szívéhez legközelebb álló gyermekét sem tudná megnevezni az ötből. A borászat jövője tehát megalapozott, ami a családi erőforrást illeti, hiszen gyermekei már vagy végzett szakemberek, vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy majd egyszer a borász szakma tagjait gyarapítják.
Borai rendkívül sikeresek. Nemzetközi, vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.
Tamás élete a mai napig a bor és a kerékpározás körül forog. Nagy álma, hogy egyszer eljusson az ötszörös Tour de France győztes, a spanyol Miguel Indurain családi birtokára, hogy megkóstolhassa borait. A sporton kívül Tamás másik szenvedélye a szépirodalom, a versek világa. Színész barátai biztatására megtanulta az általa nagyon kedvelt Babits: Jónás könyvét, melyet már több alkalommal is előadott.

„A vendégeknek magam tartok szakmai borkóstolót, és ha érdeklődés van rá, a borhoz vagy a korhoz illő versidézetet is közreadok, szekszárdi költők, Garay János, Babits Mihály és a ma élő Kis Pál István tollából.”

Kedves Tamás, szívből gratulálunk a díjhoz! Kívánjuk, hogy felhőtlenül élvezze sikereit, használja ki a kitüntetés adta újabb lehetőségeket, hogy vágyai valóra váljanak. Magunknak pedig azt kívánjuk, hogy tudását továbbadva családja még sokáig örvendeztessen meg minket szebbnél szebb Dúzsi borokkal. (A Magyar Bor Akadémia Elnöksége)

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász:
Bolyki János – Egri borvidék
Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék
Szőke Mátyás – Mátrai borvidék