2015-ben a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese: Katarina Šević

Nemzetközi szintű elismerés magyar művészeknek.

Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese szeptember 4-én az Új Budapest Galériában került kihirdetésre. A rekordszámú, közel 130 pályázóból az előzsűri munkájának köszönhetően 15 művész jutott tovább. A főzsűri a digitális portfóliók megtekintése után 6 művészre szűkítette a listát majd budapesti műterem-látogatásuk után választották ki a győztest, aki elnyerte 10 000 eurós fődíjat és a külföldi bemutatkozási lehetőséget. Az értékelés során a zsűri fő szempontja - a művész portfólióját és kiállítási koncepcióját alapul véve - a művész munkáinak nemzetközi aktualitása volt.

A díjátadó beszédeit az Ír Köztársaság Nagykövetségének ügyvivője, Ms Dorman Wendy Smith nyitotta, aki kiemelte a díjalapítóinak, Mary McLoughlin és John Ward-nak példamutató tevékenységét, és az ír-magyar kapcsolatokért végzett munkáját. John Ward alapító ezt követően Leopold Bloom szimbolikus szerepéről beszélt, aki egyszerre jelenti a az internacionalizmust, a hősies bátorságot és az elfogadást. A művészet mindig visszatükrözi a világ aktuális kérdéseit, érzékenyen közelítik meg a társadalmi problémákat és ez manapság sincs másként.

Szurcsik József, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektor-helyettese kiemelte a díj hiánypótló jelentőségét, mely a művészet elvitathatatlan szükségességére is felhívja a figyelmet.

Az est egyik legizgalmasabb pontja kétségkívül Dr Declan Long, a zsűri elnökének értékelése volt, aki megköszönte, hogy részt vehettek a zsűri többi tagjával a műterem-látogatásokon, betekintést nyerhettek a művészek személyes tereibe, és megosztották velük véleményüket a hazai művészeti és társadalmi kérdésekről. Beszédében megemlítette, hogy nem volt könnyű döntést hozniuk, hiszen kiváló alkotókról van szó, akik mind nagyon magasra tették a mércét.

A győztes Katarina Šević nevének kihirdetése után, Mary McLoughlin alapító adta át a díjat. A művész megköszönte az elmúlt években mellette állóknak a támogatást, külön kiemelte Tehnica Schweiz alkotótársával közös munkáját, illetve azt, hogy fontos számára, hogy ezt a díjat bevándorlóként is megnyerhette.
Katarina Šević a szervezők segítségével keresi majd meg a legmegfelelőbb befogadó intézményt egyéni külföldi kiállításának megvalósításához. A 10 000 eurós díjat a nyertes művész megkötés nélkül használhatja fel nemzetközi karrierjének építéséhez.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj művészei 2015-ben:
Albert Ádám képzőművész, 2007-ben elnyerte az Essl Művészeti Díjat, 2009-2012 között Derkovits Gyula ösztöndíjban részesült, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. Kiállítási koncepciója szerint egy tér a térben megoldással, önálló részt alakított ki az Új Budapest Galérián belül, amellyel korábbi tér-tematikára épülő munkáit folytatja.
Kerezsi Nemere képzőművész, 2008-ban Junior Prima díjat nyert, az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének tanára. Caprices de Berlin sorozatából tekinthetünk meg képeket, illetve kiállításra került a művész méhek és méhkaptárak által inspirált művei.
Kokesch Ádám képzőművész 2006-ban elnyerte a Strabag-díjat, 1998 óta tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének. Az Új Budapest Galériában a színes plexi munkái alkalmazkodnak a tér adottságaihoz és a korábbakhoz képest műveket egy teljesen új elrendezésben mutatja be azokat.
Kudász Gábor Arion fotóművész, 2015-ben a Capa-nagydíj ösztöndíjasa, 2003 óta a MOME Fotográfia Tanszék oktatója. A kiállítás során édesanyja, Kudász Emese festőművész hagyatékát feldolgozó anyagát, a Memorabilia sorozatot tekinthetjük meg, a legújabb fotógráfiákkal együtt a Human Scale sorozatból.
Puklus Péter képzőművész a Paul Huf Díj és a Unseen Dummy Díj döntőse volt 2014-ben. A 20. század Közép-Európájában egy fiktív család történetét feldolgozó The Epic Love Story of a Warrior című fotósorozata mellett, saját objektjei is megtekinthetőek.
Katarina Šević képzőművész, 2012-ben a koppenhágai Fabrikken for Kunst og Design rezidens programjának tagja, 2009-ben a londoni Gasworks rezidens művésze volt. Alfred Palestra című projektje kerül kiállításra, amelyet a 19. század végi Franciaországba betörő avantgárd irányzatok, valamint Alfred Jarry és Alfred Dreyfus alakjai inspiráltak.

Projektvezető és kurátor, Hanka Nóra művészettörténész (Pepper Art Projects), kurátor Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész (Új Budapest Galéria).
A döntősök és korábbi nyertesek - Batykó Róbert és Nemes Csaba - munkáit bemutató kiállítás november 15-ig tekinthető meg az Új Budapest Galériában, a Bálnában.