„Év Bortermelője Magyarországon 2015” – Az idei jelöltek

A Magyar Bor Akadémia idén 25. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését.

Számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és chef küldte el jelölését.
Lássuk, kik azok a borászok, akik idén a jelöltek körébe kerültek:

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék
Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék
Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék
Szőke Mátyás – Mátrai Borvidék
Szöllősi Mihály – Neszmélyi borvidék

Az idei verseny első köre, a jelölés nem várt fordulatot hozott. Az elmúlt években mindig csak egy-egy újabb borász neve került a jelöltek közé, most azonban 3 olyan borászt is köszönthetünk, akik a közelmúltban nem vettek részt a megmérettetésen. A díj eddigi életében először fordult elő, hogy holtverseny miatt 5 helyett 6 borász jutott a döntőbe. Természetesen egyforma eséllyel indul mindegyikőjük a választás második fordulóján.

A tavaly néhány elemében módosított választási eljárás során idén közel 500 jelölőnek küldött névre szóló felkérést az Akadémia. A felkérteknek – a korábbi évek egy jelöléséhez képest – 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. A díj korábbi győztesei idén is lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak az ötfős jelölt listára. A jelölők névsora az elmúlt évekhez hasonlóan az Akadémia honlapján olvasható.

A jelölt borászok a már hagyományosnak számító „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen mutatkoznak be boraikkal november 20-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A Boresten szabad borkóstolás, ízes, magyaros hideg falatkák, sajtok várják az érdeklődőket. A rendezvényre a Magyar Bor Akadémia honlapján lehet jegyet vásárolni.

A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az öt jelölt közül ki nyerje el a borászok Kossuth-díját, vagyis az „Év Bortermelője Magyarországon 2015.” elismerő kitüntetést. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 4-én kerül sor a Budavári Fortuna étteremben.