40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Bartók Béla születésének 135. évfordulója az emlékezés, a visszatekintés és az újrafelfedezés ideje.
A Bartók-emlékév alkalmából a Ludwig Múzeum által rendezett, és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közösen bemutatott nemzetközi kiállítása a kortárs képzőművészet eszközeivel fordul a bartóki örökség felé, elsősorban dialógust kezdeményez az életművel, a jelen felől kínálva belépést annak roppant jelentőségű hatástörténetébe.
Bartók zeneszerzői munkássága a mindennapi műveltség része, tudományos, zeneelméleti és gyűjtői tevékenysége az egyetemes kultúrát gazdagítja. Kultúrtörténeti jelentőségét, társadalmi beágyazottságát jól jelzik az elmúlt évtizedekben létrejött, rá reflektáló műalkotások.
A mostani kiállítás a Bartókról kialakult képet mint folyamatosan jelen lévő, átörökített kulturális toposzt bontja ki és értelmezi tovább. A neoavantgárd klasszikusai – Maurer Dóra, Konok Tamás, Lakner László, Pinczehelyi Sándor – mellett nagyrészt olyan friss művek láthatók a kiállításon, amelyeket a több mint harminc művész a képzőművészet, a tudomány és a zene metszéspontjában felvett konceptuális nézőpontból hozott létre. A művek többsége műfaji és technikai értelemben vegyes (hibrid) alkotás, ahogyan a kiállítás egészét is az újabb művészeti médiumok hangsúlyos használata jellemzi.
Az alkotók saját pozíciói a Bartókhoz kapcsolódó történeti, személyes, technikai, kulturális motívumok mentén tárulnak fel. Visszatérő motívum a zenei elemek átírása és megfeleltetése nyelvi vagy vizuális jeleknek, a kódok átfordítása, illetve behelyettesítése más rendszerekbe. Számos, szeriális logikára épülő, minimalizált vizuális jelekből és apró gesztusokból álló geometrikus-absztrakt alkotás képez le zenei struktúrákat, míg mások látszólag távolabbról csatlakoznak be Bartók hatástörténeti narratívájába. Jelentős számban kaptak helyet a látogató aktivitására alapozó munkák, amelyek az élmény közvetlenségével teszik a nézőt az alkotás résztvevőjévé.
Kiállító művészek:
Ádám Zsófia, Balogh Máté, Bálványos Levente, Jasmina Cibic, Cábi Ádám, Dorsánszki Adrienn, Farkas Dénes, Fodor Gyula, Gosztola Kitti, Gryllus Samu, Huszárik Zoltán – Tóth János, Kele Judit, Konok Tamás, Köves Éva, Lakner László, Maurer Dóra, Molnár Vera, M. Tóth Géza, Nagy Zsófia, Palotai Gábor, Pálinkás Bence György, Peternák Anna, Pinczehelyi Sándor, Piros Boróka – Horváth Balázs, Ravasz András, Révész László László, Masha Starec, Jozef Suchoza, Sugár János, Sülyi Péter, Szira Henrietta, Szirtes András, Sztruhár Zsuzsa, Tornyai Péter – Kertész Krisztián, Ágnes von Uray, Wéber Imre.
Kurátorok:
Bálványos Anna, Fabényi Julia, Készman József, Peternák Miklós, Szipőcs Krisztina
A válogatást változatos társművészeti programsorozat kíséri, bővebb információ a múzeum honlapján olvasható. A kiállítás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként, a Bartók 135 emlékév keretében valósult meg.
Támogatók: EMMI, Müpa, CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, Bartók 135 emlékév, Osztrák Kulturális Fórum
Együttműködő partnerek: Müpa, C3 – Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, Hermina Galéria Alkotócsoport.






















