A Warner Bros. Discovery streaming platformja újra HBO Max néven érhető el, ezzel véget vetve a tavaly bevezetett "Max" márkanév korszakának. A döntés a szolgáltatás HBO-s gyökereihez való visszatérést szimbolizálja és a minőségi tartalomgyártásra helyezi a hangsúlyt.

Koncert, mely az újdonság erejével hat.
Színházi zenék élőben. 2017. március 18-án 19.00 órai kezdettel kerül sor a Budapesti Nemzeti Színházban Szarka Tamás lemezbemutató koncertjére.
Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő immár 39 éve áll színpadon. Dalaira a már jól ismert, sajátos stílus jellemző irodalmi értékű szövegvilága mellett. Zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad.
Szarka Tamás legújabb szerzői albumán 15 új dal hallható. Az előadóművész, zeneszerző ezekkel a dalokkal is elvarázsol és elrepít.
Szarka Tamás sok színházi felkérésre írt már zenét, ám ezek a zenék élőben soha nem hangzottak el színpadon, főleg nem a szerző előadásában.
Ez a szólókoncert ezt a hiányt pótólja és Az ég szerelmére című szólóalbumának a bemutatója is egyben. Egy-két mára már klasszikussá vált darab is műsorra kerül. Sőt, olyan zenéket is hallhatunk, amik erre az alkalomra készültek.