Különleges rockjáték neves sztárokkal

Lemezbemutató koncert tart a MOM Kulturális Központban a nemrégiben alakult Akimer zenekar.

Ez még önmagában nem hír, ám, ha mindezt nyakon öntik egy igazán jófajta színházi produkcióval, arra már elégedetten csettinthet a nagyérdemű.
Akimer néven alakított zenekart nemrégiben a Syrius Emlékzenekarból is ismert Vasicsek János. A kiváló frontember olyan társakat gyűjtött maga köré, mint az ugyancsak „syriusos” Szkladányi András basszusgitáros vagy a több ismert formációt is megjárt dobos, Gyenge Lajos. Vastag Gábor, illetve Szabó Károly sem kezdő a szakmában, ráadásul ebben az összeállításban először zenélnek együtt a többiekkel. 

Az illusztris összeállítást Micheller Myrtill jazz énekesnő, Sipeki Zoltán gitáros, valamint Tátrai Tibor gitárvirtuóz erősíti; Tibusz nem csak szólistaként, de zeneszerzőként is közreműködik a lemezen. Az együttest az Óbudai Danubia Kamarazenekara egészíti ki tizenhárom fúvós, és vonós zenésszel.

A dalok meghatározó stílusa alapvetően a rock, de a műsorban megszólaló dalokat a fülbemászó dallamú lírától a gospel-en át a kőkemény rock & roll-ig tartó stílusparádé  teszi teljessé, illetve változatossá. A Hajdú László rendező által színpadra állított produkcióban – műfajteremtő módon – a közreműködő színészek a zenei anyaghoz kapcsolódó dramatizált rockjátékot mutatnak be. A kiváló zenészek által, nagyzenekari megszólalással felturbózott minőségi muzsika akár önmagában is csemege lehet az igényes zene kedvelőinek, ám különleges színházi produkcióval kiegészítve a közönség egészen egyedi élményt nyer.

Az Akimer zenekar Visz a víz címmel, rockjátékkal egybekötött lemezbemutató koncertjére április 1-jén kerül sor a MOM Kulturális Központban, ahol ismét bebizonyosodik a régi mondás, amely nem áprilisi tréfa: Akimer, az nyer!