Kutyabarátság a Művészetek Völgyében

A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló Művészetek Völgye idén már hivatalosan is kutyabarát fesztivál.

A kutyabarát.hu-val közösen indított akció keretében a július 21-30. között megrendezésre kerülő fesztivál 5 helyszínén helyeznek ki folyamatosan itatótálkát és prémium jutalomfalatot a kutyával érkezőknek.

Fesztiváloznál, de nem szeretnéd otthon hagyni a kutyádat?
Olyan eseményt keresel, ahol a kiskedvencet is szívesen fogadják?
Mitől kutyabarát egy fesztivál?
Erről olvashatsz a következőkben.

A látogatók a kijelölt udvarokban játékban is részt vehetnek: közöttük a Völgy ideje alatt két alkalommal sorsolnak majd nyertest. A nyeremények Művészetek Völgye-ajándékok, kutyabarát.hu ajándékcsomag és prémium kutyatáp csomag, valamint hasonló mintás kutyakendő a gazdinak és a kutyának.
„Korábban is szívesen fogadtuk a kutyával érkezőket, és nagy örömünkre szolgál, hogy idén már hivatalosan is a kutyabarát fesztiválok sorába tartozunk. Szeretnénk megmutatni, hogy a kulturális programok és a felelős kutyatartás remekül megférnek egymás mellett. Évről-évre egyre többen hoznak kutyát magukkal a Völgybe; idén is arra biztatunk mindenkit, aki hezitál: nyugodtan látogasson meg minket kutyával!” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, program- és marketing igazgató.

Kutyát a fesztivál alatt az idén sűrűbben és egészen hajnali 5 óráig közlekedő Csigabusz járatain is lehet majd szállítani.
"Nagy öröm számunkra, hogy egyre több kulturális, művészeti és zenei fesztivál csatlakozik a kutyabarát filozófiához és nyitják meg kapuikat a kutyások számára” – nyilatkozta Sziládi-Kovács Tibor. „Ennek persze komoly feltételei is vannak: a kutyatulajdonosoknak be kell tartani a 'kutyabarát etikett’ előírásait, hiszen csak így lehet minden látogató számára felhőtlen a kikapcsolódás, és természetesen az előadásokat sem szabad megzavarni” – tette hozzá a kutyabarát.hu alapítója.

Kutyabarát udvarok listája a Művészetek Völgyében 2017-ben:
• Harcsa Veronika Udvar
• Momentán Udvar
• MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpad
• Nemzeti Színtér
• Fonó Udvar – Kocsor Ház

Kutyabarát etikett – ezekre érdemes odafigyelni, ha kutyáddal együtt érkezel a fesztiválra:
• Kutyádat tartsd pórázon, figyelj rá, hiszen őt is több inger éri, és a tömegben nyoma is veszhet!
• Ne hagyd a kutyád egyedül a fesztivál területén: a melegben hőgutát kaphat, de el is tűnhet!
• Rendszeresen sétáljatok, mozgasd meg a fesztivál programjaitól kissé távolabb húzódva, hogy ő is ki tudjon kapcsolni egy kicsit!
• A koncertekhez soha ne vidd közel, a hangos zene és a tömeg megijesztheti!
• Mindig mindenhol szedd fel kutyád után a kutyapiszkot!
• Figyelj rá, hogy ne lopkodjon ételt az asztalokról vagy véletlenül nehogy alkoholos italba kóstoljon bele!
• Soha ne felejtsd el: ahogy kutyatartóként viselkedsz, az alapján is megítélik a kutyásokat!
  Légy tekintettel arra, hogy a fesztivál csak kutyabarát, és nem kutyás rendezvény.

2017. július 21-30. Művészetek Völgye