A Get Closer Concerts bemutatja: Macy Gray először Budapesten

„Az a nagyszerű a zenében, hogy nem diszkriminál sem életkor sem bőrszín alapján.” - Macy Gray.

Natalie Renee McIntyre avagy, ahogy a világ 1999 óta művésznevén ismeri, Macy Gray a soul, az R&B és a jazz egyik legfényesebb csillaga, egyedülálló hangú Grammy-díjas énekesnő, producer, filmszínész, aki már az első albumával világhírre tett szert. Holott…

Holott gyerekkorában szinte minden adottságát, amelyeknek később sikereit köszönhette – reszelős, fülledt, mély hangját, excentrikus megjelenését és frizuráját, független, kreatív gondolkodását, afro-amerikai mivoltát – gúnyolták környezetében. Művészneve is egy balesethez kötődik. Azon a postaládán látta meg a Macy Gray nevet, ahol elesett biciklijével. A félénk és érzékeny tinédzsert a sport, a zene és a filmek mellett elszántsága ás határtalan energiája segítették át a nehézségeken.
Szülővárosában az ohioi Cantonban zongorázni tanult, rajongott Billie Holliday, Stevie Wonder, Marvin Gaye, Nina Simone, Aretha Franklin, valamint a korai hip-hop bandák zenéjéért és a moziért. Egyetemre Los Angeles-ben járt, forgatókönyvírónak tanult. Unta az egyetemet, így annak ellenére, hogy hangjával nem volt még kibékülve, a helyi klubokban, hotelekben énekelt blues, soul, jazz, pop és rock standardeket, illetve dalszövegeket írt. Egy véletlen folytán mellé szegődött a szerencse. Megkérték, hogy ugorjon be egy stúdióba, hogy felénekeljen néhány számot, mert a zenekar énekese nem jelent meg a felvételen. Ezek a demok eljutottak, az Atlantic Recordshoz, ahol már egy saját lemez elkészítésre kapott lehetőséget. A dalok többségét már rögzítették, mikor a kiadó váratlanul elállt megjelentetésüktől. Gray visszaköltözött Cantonba, titkárnőként dolgozott, férjhez ment, három gyermeke született, négy év múlva elvált férjétől. Ekkor toppant be életébe Jeff Blue producer, aki fantáziát látott benne és rábeszélte a visszatérésre.
1999 végén jelent meg az On How Life Is című debütáló albuma, rajta az I Try című számmal, ami a következő évben az egyik legnagyobb sláger lett a földön. Az album az MTV Video Music Awards-on és a Brit Awardson két-két kategóriában lett első. Macy Gray összesen öt Grammy jelölést kapott, végül 2001-ben a „Legjobb női pop énekes” kategóriában kapta meg a rangos elismerést. A lemez háromszoros platinalemez lett és az egykori kisvárosi lányt immár az neo-soul sztárjaként ünnepelték.

Ekkor indult Gray filmes karrierje is, mindjárt Denzel Washington, nálunk is vetített Training Day (Kiképzés) című mozijában. Ezt közel harminc kisebb-nagyobb szerep követte, mint pl. a Paperboyban (Újságos fiú), Matthew McConaughey-vel, Nicole Kidmannal, a Holló 4-ben, Tobey Maguire, Kirsten Dunst és Willem Dafoe pertnereként, a Lackawanna Bluesban, a Pókemberben és az Árnyékbokszban Cuba Gooding Jr.-al, és Helen Mirrennel. Slágerei közel 60 mozi-és tv filmben hallhatóak.
2001 és 2010 között két évente jelentek meg több top listás slágert is tartalmazó albumai, amelyeken olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint pl. Billy Preston, John Frusciante, Beck, Natalie Cole, Justin Timberlake vagy Bobby Brown. Az amerikai közönség és szaksajtó kritikusabban, az európai pedig töretlen lelkesedéssel tekintett alkotásaira.

Macy Gray személyes és bensőséges dalai néhol melankolikusak máskor izzó zsigeri érzelmekről árulkodnak. Modern és összetett zenéjének szövetét a 60-as évek soul zenéjét meghatározó Motown hangzás hagyományai, a jazz finom darabkái, az R&B, a rock energiája, a pop dinamizmusa és a hip-hop kreativitása alakítja. Mindezt Gray verhetetlen, a legnagyobb előadókkal egy sorban említhető hangja és előadásmódja keretezi.

Macy Gray saját zenei és filmkarrierje mellett, több pályatársa lemezén is feltűnt. Szerepelt pl. a Black Eyed Peas bemutatkozó és Santana 2002-es albumán, az afrobeat úttörője, Fela Kuti előtt tisztelgő Red Hot + Riot című antológián, Zucchero duett válogatásán, valamint Fatboy Slim és Marcus Miller lemezein is. Macy Gray szerzeményeit rengetegen feldolgozták, remixelték és a Microsoft is felhasználta terméke promotálásra.

Gray 2005-ben Los Angelesben létrehozta saját zeneakadémiáját és népszerűségét kihasználva sokszor szót emel a társadalmi és a faji diszkrimináció ellen. A Katrina hurrikán által sújtott családok segítésére létrehozott alapítványa máig aktív. 
Macy Gray, az életében az évtized végére jelentkező szakmai és magánéleti problémákat, 2012-ben két különleges gyűjtemény publikálásával billentette helyre. Tavasszal a Covered című lemez jött ki, amely többek között a Eurythmics, a Radiohead, az Arcade Fire, Kanye West, Nina Simone dalainak érzékeny és kreatív átértelmezése. Októberben pedig feldolgozta és saját hangjára, érzéseire formálta - az eredeti számsorrendet is megtartva – egyik gyerekkori példaképe, Stevie Wonder, Talking Book című albumát. „Ez nem egy tribute album, ez egy szerelmes levél, és egy nagy köszönöm kártya.”- nyilatkozta a lemezről Gray.
Tavaly szeptemberben jött ki tízedik és az első tisztán jazz lemeze a Stripped. A dalokat egy elhagyatott brooklyni templomban vették fel, speciális technikai körülmények között. Olyan kortárs jazz legendákkal dolgozott ezúttal, mint a Wallace Roney (trombita), Ari Hoenig (dob), Daryl Johns (basszusgitár) és Russell Malone (gitár).

A Strippeden friss szerzemények mellett új zenei kontextusba került néhány régi slágere is (I try, Sweet baby, stb.) illetve a Metallica és Bob Marley egy-egy klasszikusának újraértelmezése is része lett az albumnak. A kritikusok által egyöntetűen nagyra értékelt Stripped harmadik lett az amerikai jazz top listán és Macy Gray megkapta a rangos Independent Music Awards-ot.
Nevével ellentétben a sokszínű és mindig megújulni képes énekesnő a lemez piacra kerülésével egy időben jelentette be, hogy 2017-ben európai koncertturnéra indul, amelyen elsősorban a Stripped dalait mutatja be, de minden bizonnyal elhangzik majd több, a nevéhez köthető korábbi ikonikus sláger is.
2017. július 17. 20.00., MoMSport