Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Central European Beer Awards 2018 Sörverseny a Gyulai Kézműves Sörfesztiválon.
2018. június 7. és 10. között, első alkalommal kerül megrendezésre a Kézműves Sörfesztivál Gyula városában. „2016-ban a várossal szoros együttműködésben kezdtük meg a munkát az újjáformálódó Gyulai Pálinkafesztivál esetében, amelyet most a Kézműves Sörfesztivál kapcsán szeretnénk hasonlóan sikeresen folytatni. A munkánk nem új keletű, 17 évig sikerrel vittük a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé rendezvényünket Békéscsabán. Célunk, hogy magas színvonalú programokkal, hazai és határon túli kézműves sörfőzdékkel, Gyula turisztikai hírnevéhez méltó módon rendezhessük meg e fesztivált. Ezalatt a négy nap alatt Gyulán a kézművessör-remekek és a street food lesznek a figyelem középpontjában. Kevesen tudják, de Gyulán immár majd 3 évszázados hagyománya van a sör készítésének.” (Varga-Bora Tímea főszervező)
A rendezvény kísérőrendezvényeként országos szakmai konferenciát rendeznek, amelyre 2018. június 8-án, a Hunguest Hotel Erkelben kerül sor. A sör, ami összeköt. A konferenciára a szakmán túl a kisüzemi sörök után érdeklődőket, a hétköznapi fogyasztókat is várják. A rendezvényen minden sörfogyasztó számára érdekes témák kerülnek napvilágra: meghallgathatják Katona Csaba történész előadását a sörfőzőmesterség történetéről, megismerhetik a sörök ízkomponenseit Kókai Zoltántól, a budapesti Corvinus Egyetem oktatójától, és azt is megtudhatják Csupor Mártontól, a Csupor Beer Kft. vezetőjétől, hogyan is készíthetnek otthon házi sört.
A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Central European Beer Awards 2018 Sörverseny, kisüzemi kézműves sörfőzdék, illetve a házi sörfőzők részére. A verseny céljai: A sör, mint az egyik legnépszerűbb ital népszerűsítése határon innen és határon túl, a kisüzemi, kézműves sörök népszerűsítése, az otthoni sörfőzés népszerűsítése, a kulturált sörfogyasztás népszerűsítése, a minőség javítása, a gyártók, termelők saját eredményeinek közlésén keresztül és a kisüzemi főzdék magas színvonalú munkájának elismerése. A verseny 14 alapkategóriában kerül meghirdetésre. A bírálat hazánkban egyedülálló módon számítógépes rendszer szerint fog történni, minden bíráló egyénileg végzi a minták érzékszervi vizsgálatát. A versenyre benevezett tételek arany, ezüst, bronz, valamint champion minősítést érhetnek el. Mindezeken felül mindkét kategóriában Grand Champion győztest hirdetnek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2018. június 7–10. között kerül sor a „Gyulai Kézműves Sörfesztivál” elnevezésű rendezvény keretében, a lehető legnagyobb országos és nemzetközi sajtónyilvánosság mellett.
A fesztivál díszvendége: Fót városa
A fesztivál védnökei:
Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
Dr. Kulcsár László, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke
Dr. Takács Árpád, Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott
Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő
A verseny tiszteletbeli fővédnöke: Hegyesné Dr. Vecseri Beáta
A verseny tiszteletbeli védnökei: Bajkai Tibor – Első Magyar Házisörfőző Egyesület elnöke, és Gyenge Zsolt – Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke.