Mától november 14-éig tart a 24. MittelCinemaFest, ahol nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust nézhet meg a közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban és a szegedi Belvárosi moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a rendező, Pif jelenlétében.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervező bizottsága és a kecskeméti Városi Kulturális Mozgalom Egyesület pályázatot hirdet, nem professzionális animációs filmkészítők számára, melyet az idei SZAFT-on vetítenek le.
A nemzetközi fesztivál kísérőrendezvényeként idén első alkalommal megrendezendő Szabad Animációs Filmkészítők Találkozójára (SZAFT) azok jelentkezését várják, akik nem rendelkeznek felsőfokú filmkészítői végzettséggel és alkotásaikat nem profi körülmények között készítik, így bármely független alkotó nevezheti bármely animációs technikával készült filmjét.
A nevezett alkotásoknál tartalmi és időbeli korlát nincs, azonban vallási-, nemi- és etnikai megkülönböztetésre, illetve erőszakos cselekedetekre buzdító filmeket a rendezvényen nem vetítenek. A versenybe kerülő filmeket egy 3 tagú szakmai zsűri bírálja el.
A legjobb 3 film díjazásban részesül:
- 1. díj: 150 000 Ft
- 2. díj: 100 000 Ft
- 3. díj: 50 000 Ft
Nevezési határidő: 2009 június 14.
Jelentkezés: szaft@vakum.hu





















