Melissa Albert első regénye, a könyv filmesítési jogát a Columbia Pictures vásárolta meg.

Rejtőnek valóságos legendáriuma van, bár a róla keringő életrajzi anekdoták nagy részét nem támasztja alá tényanyag.

Nemcsak a jó dumák öltöztettek, de egy jó ritmusban megnövesztett barkó vagy az egyetlen tökéletes helyre felhelyezett jelvény is.

....... mondom a férjemnek viccesen az elmúlt két hónapra célozva.
Kivonultunk a szállodából, vitték előttünk a két böhöm,  újra-ragasztószalagozott papírdobozainkat. A portán még megérdeklődték, hogy éreztük magunkat? Nagyon jól, válaszoltuk és kölcsönös üdvözlések után elváltak útjaink. Még a portán levő az utazási iroda ügynöke is odajött és megkérdezte udvariasan, hogy innen hova tovább? Magunk mögött hagyva a sikátort, beültünk egy autóba és nekivágtunk az újabb ismeretlennek: bérelt lakás.

Bepakoltunk a papírdobozokba, útra készen ülünk. Nézzük a szállodai szobát. Majd eltelik pár hét, amikor azt mondja nekünk valaki, hogy „most vagyok kint kb. 30-szor Indiában. Én is többször megszálltam ezen a környéken. A Pahar Ganj (avagy Paharganj)-on vannak olyan középáras szállodák, amelyek az európai, amerikai igényeket ismerik.”

Második naptól kezdve, amikor útnak indulunk, most már én megyek elöl. Ha a férjem van elöl, nem lát engem.  A 4-5. napon estefelé, hazafelé jövet pár méter volt a szálloda bejáratáig, amikor két serdülő fiú a férjem előtt egymásnak esett, hogy elvonják a figyelmét. Szerencsére, résen volt és  a harmadik srác nem tudta levenni a hátizsákot férjem válláról. Ettől eltekintve nem volt problémánk a hátizsákokkal, emberekkel.

Szóval kiléptünk a szállodánk beléptető kapujából az utcára – nem viccelek, igazi beléptető kapu, mint a reptéren. Még csipog is. Csak azt nem tudom, kinek? Hisz senki se figyel rá. A hátizsákunkban ott van egy palack frissen vásárolt víz.