Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.

„A költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre” – vallja Juhász Ferenc ars poeticájában.
A Kossuth Kiadó a költő 85. születésnapjára jelentette meg új kiadásban, az 1954-ben a Csillag című folyóiratban megjelent eposzát.





























