Boldogság és kívülállás az „érett férfikor művében” - egy hamisítatlan nagyregény, Kun Árpád: Boldog Észak című műve kapta 2014-ben az Aegon Művészeti Díjat.

A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett.

Salla Simukka választása nem véletlen. Már a cím allegorikus előnyét kihasználva teremt egy világot, amibe az olvasás előtt belehelyezkedhetünk – Hófehér ideje tökéletes, ugyanis időtlen.

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt.

A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan.

Egy késő őszi napon Pepe, a nagycsoportos óvodás hazafelé tart anyukájával, amikor észreveszi, hogy az egyik zörgősre száradt platánlevél alól kipiroslik valami. Egy bársonyos, puha, tenyérbe simuló szívet talál. De vajon ki veszíthette el? Anya szerint egy varrónéni tűpárnája volt, apa úgy tippeli, hogy karácsonyfadísznek szánhatták. Kata, a nagytesó biztos benne, hogy egy kisgyerek ejthette el útközben a kórház felé. Pepe elhatározza, hogy megkeresi a talált kincs gazdáját. A kalandos nyomozás közben sok új barátot szerez, és karácsonyra végül minden szív a helyére kerül. 

Huszár Tibor akadémikus új könyvében eseményekben gazdag életpályájának azokat az anekdotikus mozzanatait meséli el, melyeknek magántörténelmi hátterét Metszetek című önéletrajzában írta meg. A történetek, az ismert - Puskás Öcsi, Kádár János, Rákosi Mátyás, Lukács György, Szabó Zoltán, Szentágothai János, hogy csak néhányat említsünk - és kevésbé ismert szereplők különleges élethelyzetek sokaságát elevenítik meg. A szerző ismét bizonyítja, hogy nemcsak éles szemű, pontos megfigyelő, hanem roppant élvezetes elbeszélő is, írását személyesség hatja át, az oldott emlékezés hitele.