A közkedvelt Downton Abbey-történetek feledhetetlen lezárása, a Downton Abbey: A nagy finálé május 25-én érkezik a SkyShowtime-ra, és csak a szolgáltató kínálatában érhető el.

Lila Szabadság szobor és süti kampány a legkisebbek túléléséért.

Lila Szabadság szobor és süti kampány a legkisebbek túléléséért.

Karlovy Vary, a jól ismert fürdőváros számos izgalmas látnivalóval várja a látogatókat, így mindenképpen érdemes beilleszteni a programba, ha valaki Csehországba utazik. A város Prágától 130 kilométerre fekszik. Meglehetősen hosszú múltra tekint vissza, hiszen IV. Károly német császár alapította 1370-ben. 1508 óta pedig Karlovy Vary az egyik legismertebb gyógyhely Európában.

A Pál utcai fiúk című zenés produkció november 5-én nemcsak háromszázadik előadását, hanem bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli a Vígszínházban.

Felhőalapú megoldással segíti az SAP a cégek környezettudatosságát.

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én.

A gyógyszerfejlesztési módszereket hatékonyabbá tévő, állatkísérletet minimalizáló APPERCELL-t díjazta a nemzetközi zsűri az EIT Health európai egészségügyi innovációs programjában.