Már csak a hétnapos bérletet váltó „vadkempingezőknek” illetve a lakókocsisoknak, családosoknak és fogyatékkal élőknek tudnak kempingezési lehetőséget biztosítani a Szigeten, mivel a fesztivál emelt szolgáltatásokat nyújtó, külön belépő ellenében használható „fizetős” kempingjei már mind megteltek. Ezzel párhuzamosan rohamléptekben fogynak a heti belépők is, Gerendai szerint könnyen lehet, hogy a fesztivál történetében először már a Sziget kezdete előtt le kell majd állítani a bérletek kiadását.

Június közepén új film forgatásába kezd Kern András. A Vámos Miklós Halhatatlan című novellája nyomán készülő Gondolj rám forgatókönyvét a szerzővel duettben Kern András írta, aki Eszenyi Enikő partnereként egyben a film férfi főszerepét is alakítja. A film a tervek szerint 2015 februárjában kerül majd a hazai mozikba.

Helyszín: 
Időpont: 
2014. június 8. 9:00 - 2014. június 9. 17:00

2014. június 8-án és 9-én feledésbe merült pásztorhagyományokat elevenít fel a szentendrei Skanzen.

2014. június 5-től tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban Kocsis Tibor alkotása a Magyarok a Barcáért című 85 perces dokumentumfilm. A filmben a Barcelona magyar hőseit mutatják be.

A sokszínűség jegyében szervezi a Goethe Intézet idei tavaszi-nyári programjait. Korunk egyik legismertebb filozófusa és szociológusa, Jürgen Habermas két előadást is tart, ingyenesen látogatható a Szemléletes matematika interaktív kiállítás, folytatódik a GoetheJazz zenei sorozat, bővül az e-kölcsönzés köre és hamarosan indul a duális oktatási program. Június 21-én, a zsidótörvények alá eső magyarok kényszerlakhelyre költöztetésének 70. évfordulójára pedig egy németországi képzőművészi projekttel emlékezik az intézet.

Az Erzsébet téren idén is pörög Budapest legnagyobb időszakos látványossága, a Sziget Eye – Belváros, a brit Carling márka bemutatásában. A 65 méter magas óriáskerék, amely paramétereiben megegyezik a tavalyival, idén már egész szezonon át, májustól októberig emeli magasba az utasait.

Oldalak