Helyszín: 
Időpont: 
2009. augusztus 23. 0:00

A Negative Art koncertszervező idén körbelőtte a Sziget Fesztivált: az idén debütált Fekete Zaj Fesztivál néhány nappal a nagy testvér előtt ért véget a Mátrában, augusztus 23-án pedig immár ötödik alkalommal jelentkezik majd a Sziget utáni veszedelem nevű rendezvény, melynek keretében minden évben olyan műfajú zenekarok lépnek fel, akik a nagy fesztiválokon ritkábban jutnak színpadra. Wayne Hussey, a kanadai Birthday Massacre vagy az amerikai Made Out Of Babies után most az a csapat látogat ismét Budapestre, amely az első „veszedelmen” is aratott sikert anno. Az amerikai Crüxshadows ezúttal a Dürer kert szabadterén lép fel, LD50 DJ-kel karöltve.

Helyszín: 
Időpont: 
2009. augusztus 1. 21:00

A nyári melegre való tekintettel a szombat estét illik a szabadban tölteni. Mi lenne erre jobb helyszín mint a Duna part. Vagy menjünk mindjárt egyből a Dunára és élvezzük a Nickodemus lágy nyáresti lounge-os dallamait az A38 tetőteraszán.

Helyszín: 
Időpont: 
2009. augusztus 30. 20:30

2009. augusztus 30-án 20.30 órai kezdett fergeteges gospel koncert búcsúztatja az Íme az Ember- egy pápa arcai kiállítást. A hazai gospel zene egyik legismertebb képviselője a Lumen Christi előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro spirituálék átiratai valamint díjnyeretes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából.

Időpont: 
2009. július 24. 0:00

Az 1996-ban útjára indított Hyperspace rendezvénysorozat Magyarország és az egész közép/kelet-európai régió első számú techno megmozdulása. A magyar elektronikus zenei kultúrát lassan másfél évtizede formáló eseménynek köszönhetően generációk ismerhették meg a mindenkori legelőremutatóbb techno hangzás esszenciáját.

Oldalak