A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmje lesz.
© Az emberi civilizáció eredetéről, úgymint teremtettek vagyunk-e avagy egy evolúciós fejlődés eredményei – máig is folynak a viták.
De még a „teremtés” mellett érvelők se ugyanazt vallják. Ki teremtette az embert, mikor és hogyan?– teszik fel az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket.
©Nem mindenki fizikus, nem mindenkit érdekel a fizika – de a világ keletkezése, a távoli múlt és jövő az ember fantáziáját sokszor megpiszkálja. Mindenféle ömlik, árad a médiákból – amelynek azért mondjuk meg őszintén, van jó oldala is – így aztán kevés olyan ember lehet, aki ne találkozott volna Stephen Hawking nevével.
©nyári
A hagyományokhoz híven, a Magyar Nemzeti Galéria ezen a nyáron is izgalmas táborokkal várja az érdeklődőket. Június végén és július elején egy-egy hetes turnusokban, a főváros festői szépségű helyszínén, a világörökség részét képező budai várnegyedben, az egykori királyi palota épületében kerül megrendezésre a „Képtári kaland”.
© Legendák és valóság a Pilisben,
©Már dolgoznak az Intel® Hungary új Facebook-alkalmazásának képregényrajzolói! Megnyílt a “Válj képregényhőssé” alkalmazás virtuális kapuja, és a casting máris folyik a Facebookon. A tét nagy, hiszen bárki kedvenc rajzolt stílusa főszereplőjévé válhat akár 48 órán belül és ha szerencsés, a játék végén nyerhet egy számítógépet is.























