2400 kilométer biciklivel a zaragóziai világkiállításra, a halmozottan sérült gyermekekért

Nagy Sándor biciklis futár, kerékpáron készül megtenni a Budapest és Zaragoza közötti mintegy 2400 kilométeres távolságot. Augusztus 12-én indul útnak és tervei szerint augusztus 24-én érkezik meg a spanyol városban szeptember közepéig tartó világkiállítás Magyar Nemzeti Napjára.

A sportteljesítménnyel a halmozottan sérült gyermekek segítésének fontosságára hívja fel a figyelmet, az útjához kapott támogatásokból részesülő Kapernaum Csoport Alapítvány az adományt teljes egészében rendszeres programjai és nyári táborai megvalósítására fordítja. Az Európát átszelő kerékpáros futárútra vállalkozó fiatalember egy palacknyi budapesti gyógyvízzel viszi el a magyarországi természetes vizek és ásványvízkincsek üzenetét az Expóra.

A biciklistát a Széchenyi Gyógyfürdő Szent István ivókútjánál megrendezett ünnepélyes útindítón Garamhegyi Ábel, a magyar világkiállítási megjelenést szervező Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára és Csáky Péter, az Alapítvány kuratóriumi elnökségének tagja köszöntötte.

Nagy Sándor biciklis futár a tervek szerint napi 250-300 kilométert megtéve jut el a spanyolországi Zaragozába. A városban 2008. június 14. és szeptember 14. között megrendezésre kerülő szakvilágkiállítás (www.zaragozaexpo2008.es) megkülönböztetett figyelmet szentel a Magyarország szempontjából is kiemelt jelentőségű „A víz az életért”, „A víz, oktatás és kultúra”, valamint „A víz és egészség” témáknak, szorosan kapcsolódva az ENSZ döntése értelmében 2005 és 2015 között zajló „A víz az életért” évtizede programhoz. Így a budapesti forrástól egészen odáig kerekezhet a palackpostás, ahol ezen a nyáron a világ minden vize egybefolyik.

Nagy Sándor szándéka a transzkontinentális futárúttal az, hogy a halmozottan sérült gyermekek megsegítésére buzdítson, és személyes teljesítményével is támogassa a velük foglalkozó, méltóságteljes életükért és esélyegyenlőségük javításáért dolgozó Kapernaum Csoport Alapítványt. A közhasznú alapítványként működő szervezet 15 éve rendszeres programjaival, nyári táboraival igyekszik enyhíteni a halmozottan sérült fiatalok helyzetén. Kapernaum Ház néven elkezdték egy integrált központ kialakítását, amely a jövőben lakóotthonként és oktatóközpontként működik majd, és ahol munkalehetőséget is biztosíthatnak segítettjeik számára.

A zaragozai világkiállításon való aktív, sokszínű részvételünk a Magyarországról kialakult kép formálását, a hazánk iránti érdeklődés és az utazási vágy felkeltését segíti, összhangban a Magyar Turizmus Zrt. „2008, a vizek éve” elnevezésű programjával, amely az egészség- és a wellnessturizmus hódolóira fókuszál. A Magyar Nemzeti Napra utazó palack a világszínvonalú hazai fürdőkre, a gyógyhatású magyarországi forrás- és termálvizekre, a vizes természeti szépségekre hívja fel az Expo látogatóinak figyelmét.

Eddig a hivatalos közlemény. Mivel Sanyi nagyon jó cimborám, és az őt kísérő autónak, én is utasa leszek, visszatértünk után bővebben is be tudok majd számolni az útról, fotókkal együtt.