Láttam lemászni. És ez rossz hír. Ilyen az élet. De ne szaladjunk ennyire előre.

A háttér: éppen cserediák vagyok, aminek az egyik jó oldala, hogy ráérek naponta egy órát kondizni. Az edzőterem pont jó helyen van, az egyetemtől és a könyvtártól öt percre, úton hazafelé. Az egyik ablak nem az utcára néz, hanem az uszodába. A másodikon van, úgyhogy a magasból jól be lehet látni az egész medencét. Olyan, mint egy nagy akvárium. Pihenés közben néha nézem az embereket, és az otthoni akváriumomra gondolok... Itt indul a történet. A medence egyik végében van egy kb. három méter magas torony van. A gyerekek imádnak onnan ugrálni. A kicsik és a nagyok is, persze. Egyik nap egy talán öt éves kislány állt a torony tetején, fehér fürdőruhában. Többször nekifutott, és a torony szélén állt-rugózott, hátha egyszer tényleg le mer ugrani, aztán hirtelen megfordult, gyorsan lépett hármat-négyet visszafelé, vagy egyszerűen csak elfordult a mélységtől, és erősen belekapaszkodott a korlátba. Aztán persze újra, határozottan kiállt a torony szélére, de leugrani megint nem mert. Néztem néhány percig, vártam, hogy mi lesz. Az igazat megvallva, néhány perc után meguntam, és visszamentem a ferde padhoz. De nem hagyott nyugodni, úgyhogy 30 felülés után megint ránéztem. Még mindig ott állt. Vártam, de nem történt semmi. Legalábbis, semmi új. A felüléseket befejeztem, jött a következő gép. Onnan már ráláttam az ablakra, és néha elkaptam a fehér fürdőruha egy részletét. Néhány sorozat után vissza kellett mennem. Érdekelt, hogy mi lesz a vége. Reméltem, hogy le fog ugrani. Magam miatt is. Eszembe jutott a kis herceg, és a bárány és a rózsa. Gyerekkoromból ismertem, de csak most, amikor néhány hónapja újra meghallgattam, figyeltem fel egy részletre. “Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden... És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!” Talán innen nem is kellene tovább írnom. Amit ebben a helyzetben átélt és megtanult, talán a későbbi életét, a komolyabb döntéseit is befolyásolja majd. Ezért reméltem, hogy megteszi. De láttam lemászni. És ez akkor nagyon fájt. Miatta, és magam miatt is...