Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
Összesen 26 országból 56 alkotással érkezik Magyarország legnagyobb nemzetközi filmes eseménye a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A japán anime-én keresztül a horrorfilmeken át szinte minden filmrajongó talál itt számára valami érdekeset, ráadásul március 25-éig minden elővételben vásárolt jegyre 20% kedvezmény is jár.
A nyitó sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták az idei fesztivál zsúríjét, melynek elnöke a tavalyi nyertes, a Vérvonal című film rendezője Baltasar Kormákur lesz. A zsúri magyar tagjai Enyedi Ildikó filmrendező (Az én XX. századom, Bűvös vadász, Simon mágus) és Pohárnok Gergely operatőr (Fekete kefe, Taxidermia, Adás).
A fesztivál fődíjáért, a Hullámtörők-díjért nyolc film versenyez:
9 mm, Három asszony, Éhség, A legboldogabb lány a világon, Észak, A másik orcádat, Gyerekek gyermeke, Nem tudok élni nélküled
Idén ugyan nem szerepel magyar film a fesztiválon, de négy olyan alkotás is lesz, melynek van valamilyen magyar vonatkozása.
Lengyel Rita személyében magyar a főszereplője a Berlin Calling című filmnek, a Csontdaráló című film egyik szerepét pedig Gryllus Dorka játssza. Ezenkívül a Kasztner meggyilkolása című amerikai dokumentumfilm egy teljes egészében magyar témát dolgoz fel (Kasztner Rezső történetét, aki a II. világháborúban 1600 zsidó honfitársa életét mentette meg), a Célegyenes című ausztrál munkában pedig feltűnik Orszáczky Jackie.
Találkozunk a fedélzeten!





















