„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

2009. december 5-én szombaton és 6-án vasárnap ismét közlekednek mikulásvonatok a Gyermekvasúton. A mikulásvonatokon a gyerekek együtt utazhatnak a Mikulással és segítőivel, a krampuszokkal.
Menet közben a Mikulás minden gyerekkel elbeszélget, majd megajándékoz hagyományos, édességekből és gyümölcsből összeállított mikuláscsomagokkal. Az utazás során a gyerekek a krampuszok vezetésével, közös énekléssel és játékkal várják és köszöntik a Mikulást. Hűvösvölgy állomáson a mikulásvonat indulására várakozó, illetve az ide megérkező utasokat különböző gyermekprogramokkal várják. Az állomás előtti téren az egyik hupikék törpikével és krampuszokkal énekelhetnek, játszhatnak és táncolhatnak. A mikulásvonatokon csak előre megváltott részvételi jeggyel lehet utazni.
Részvételi jegy kizárólag elővételben a Broadway Jegyirodában váltható.
Mikulásvonat Széchenyi-hegy állomásról 9:35-kor, 10:35-kor, 12:15-kor, 13:15-kor, 14:35-kor és 15:20-kor, Hűvösvölgy állomásról 8:25-kor, 9:20-kor, 10:45-kor, 11:45-kor, 13:20-kor és 14:20-kor indul.
A mikulásvonatok szerelvénye a Gyermekvasúton általánosan használt Mk45 sorozatú dízelmozdonyokból, különleges rendeltetésű és a mindennapos forgalomban használt személykocsikból kerül összeállításra.