Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.
Az idén, Dánia lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége. Ennek keretében, a Nessim Galériában és a Budapest Kiállítóteremben március 24-től, két-két dán fotográfus anyagából nyílik kiállítás. A Nessim Galériában Trine Sondergaard és Torben Eskerod egy-egy sorozata kerül bemutatásra.
Trine Sondergaard már első sorozatának a megjelenéskor elnyerte az Albert Renger-Patzsch díjat, 2000-ben. A kétezres évek elejétől néhány évig, együtt dolgozott Nicolai Howalttal és közös munkájuknak számos nagyszerű sorozat lett az eredménye, többek között a „How to hunt” sorozat, mellyel 2006-ban elnyerték a ParisPhoto különdíját.
Az új sorozat, a „Monokróm portrék” megnevezhetetlen színekkel készültek. Ahány portré, annyi árnyalat, finoman elválasztott egység. Ezüstös bíborok és áttűnő szürkék. Egy határozott jel, melyben az arc kirajzolódhat. Ki milyennek látja magát, a portréját? A fej néhány vonala, a szín. Semmi több.
Trine Sondergaard arra a pillanatra várt, amikor egy apró mozdulatban, a magunkkal való szembesülés érhető tetten. Amikor azonosnak érezzük magunkat magunkkal és ezen keresztül az univerzummal.
Torben Eskerod, a másik dán fotográfus, egészen másfajta portrékkal dolgozik.
A római Campo Verrano sírköveiről gyűjtötte össze azokat a képeket, melyekkel a halottat jellemezték. Büszke hivatalnokok, komoly anyák, mosolygós világfiak és szerelmes szemű asszonyok. Nem fogjuk megtudni, hogy vajon miért ezek a képek kerültek a sírkövekre. Azt sem tudjuk, vajon mennyi idősek is lehettek ezek az emberek, amikor eltemették őket.
Amit tudunk az az, hogyan emlékeznek rájuk. Azoknak a beszélgetéseknek az eredményét látjuk, amiken a rokonok, ismerősök eldöntötték, hogy melyik képet is vigyék el a sírköveshez. Azt látjuk, hogy szerették ezeket a halandókat, büszkék voltak rájuk. Még középkorú is kevés van közöttük. Főleg fiatalok, illetve olyan képek, amik valakiket fiatalon ábrázolnak. Vagy azért mert, fiatalon is haltak meg, vagy azért mert a család ezekre az évekre volt a legbüszkébb és így akarták őket megőrizni emlékezetükben.